Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A két fiatal játékos szerződtetése is jól jelzi, hogy koránt sem ért véget Joshua Zirkzee és Leny Yoro megszerzésével a nyári átalakulások folyamata Manchesterben, ahová most az Arsenal és a Crystal Palace egy-egy kiemelkedő tehetsége tette át székhelyét.
(Photo by David Price/Arsenal FC via Getty Images)
A Manchester United együttesénél folytatja pályafutását az Arsenal 16 esztendős csatár-reménysége, Chido Obi Martin, valamint a nála egy évvel idősebb Samuel Lusale.
A 2007-es születésű Obi Martin nemrég azzal hívta fel a figyelmet magára, hogy egy Liverpool elleni ifjúsági bajnokin 10 (!) gólt szerzett. A nigériai felmenőkkel is bíró, ám már dán utánpótlás válogatott csatárt az Arsenalnál az akadémia egyik legkiemelkedőbb játékosának tartották, aki németországi ajánlatokat és a magasabb fizetést utasította vissza az MU kedvéért.
A zambiai születésű, szeptemberben 17 esztendős Lusale posztja szerint szélső, a az U18-as Premier League-ben korosztálya egyik legkiválóbb játékosaként volt számon tartva.
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…