Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Az Európa-liga 2. selejtezőköreinek visszavágóit rendezték csütörtökön este, a gólzsák pedig több mérkőzésen is kiszakadt.
(Photo by ANP via Getty Images)
Az Ajax két küzdelmes mérkőzést vívott a szerb Vojvodinával, és mind a kettőt meg is nyerte, így 4-1-ges összesítéssel jutott a következő körbe. A Braga és a Rapid Wien nem aprózta el és kitömték ellenfelüket, a portugálok öt gólt lőttek az izraeli Maccabi Petah Tikvának, míg a Rapid Wien hatot gurított a Wisla Krakow gárdájának, de a cseh együttesnek legalább a szépségtapaszt érő egy gól összejött. Kvalifikálta magát a következő körbe a Molde is, a norvégok egy a végéig kiélezett párharcban léptek túl a dán Silkeborgon 5-4-gyes összesítéssel. A Panathinaikosz is kiütötte ellenfelét, a görögök a Botev Plovdiv otthonában tudtak négy gólt lőni, így simán jutottak tovább.
EURÓPA-LIGA, 2. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓK
Elfsborg – Sheriff Tiraspol 2-0 (1-0); Továbbjutott: az Elfsborg 3-0-ás összesítéssel
Gólszerzők: J. Abdullai (1.), M. Baidoo (73.) ill. –
Silkeborg – Molde 3-2 (1-1); Továbbjutott: a Molde 5-4-gyes összesítéssel
Gólszerzők: T. Adamsen (2. – büntetőből, 57.), Y. Bakiz (88.) ill. Brevik (22.), M. Kaasa (81.)
Maccabi Petah Tikva – Braga 0-5 (0-3); Továbbjutott: a Braga 7-0-ás összesítéssel
Gólszerzők: – ill. A. Marin (29.), R. Fernandes (41.), R. Zalazar (45+4.), P. Galabov (62.)
Trabzonspor – Ruzomberok 1-0 (0-0); Továbbjutott: a Trabzonspor 3-0-ás összesítéssel
Gólszerző: D. Dragus (65.)
Botev Plovdiv – Panathinaikosz 0-4 (0-3); Továbbjutott: a Panathinaikosz 6-1-gyes összesítéssel
Gólszerzők: – ill. A. Jeremejeff (6., 52.), A. Ujah (34. – öngól), F. Djuricic (45+2.)
Cercle Brugge – Kilmarnock 1-0 (1-0); Továbbjutott: a Cercle Brugge 2-1-gyes összesítéssel
Gólszerző: T. Somers (21.)
Rijeka – Hunedoara 1-0 (1-0); Továbbjutott: a Rijeka 1-0-ás összesítéssel
Gólszerzők: D. Petrovic (12.)
Vojvodina – Ajax 1-3 (0-0); Továbbjutott: az Ajax 4-1-gyes összesítéssel
Gólszerzők: L. Nikolc (59.) ill. J. Sutalo (53.), J. Hato (85.), B. Traoré (90+2.)
Rapid Wien – Wisla Krakow 6-1 (5-0); Továbbjutott: a Rapid Wien 8-2-es összesítéssel
Gólszerzők: G. Burgstaller (6., 30., 35.), D. Beljo (24.), Raux Yao (45.), C. Lang (79.) ill. A. Rodado (80.)
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…