Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
A várakozásoknak megfelelően az AC Milan a következő szezonra is kölcsönadta a csapat tehetséges támadóját…
(Photo by Drew Hallowell/Getty Images)
Az Empoli bejelentette, hogy vásárlási opcióval kölcsönvette az AC Milan fiatal támadója, Lorenzo Colombo játékjogát a következő idényre.
A milánóiak 22 éves saját nevelésű támadója az 2019-2020-as idényben debütált a patinás egylet első csapatának soraiban, és a következő szezonban is kapott lehetőséget négy bajnokin és öt Európa-liga-mérkőzésen, az esetek többségében csereként, ám azóta folyamatosan a kölcsönadása mellett döntöttek.
Colombo 2021 tavaszán a másodosztályú Cremonese soraiban 13 találkozón egy találatig jutott, az azt követő szezont a SPAL-nál töltötte a Serie B-ben, majd a Lecce és a Monza alkalmazásában is lehúzott egy-egy idényt. A tehetséges támadó a Serie A előző szezonjában 25 mérkőzésen négyszer volt eredményes a Brianzoli soraiban.
A kiszivárgott híresztelések szerint a milánóiaknak visszavásárlási opciójuk lesz Colombóra.
📣 𝐖𝐞𝐥𝐜𝐨𝐦𝐞 𝐋𝐨𝐫𝐞𝐧𝐳𝐨 𝐂𝐨𝐥𝐨𝐦𝐛𝐨 ✍️✅💙
Lorenzo Colombo è un nuovo un calciatore azzurro: attaccante italiano classe 2002 arriva a titolo temporaneo con diritto di riscatto dall’@acmilan pic.twitter.com/WSa2PYPs3t
— Empoli Football Club Official (@EmpoliFC) July 31, 2024
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…