Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
A Thiago Motta kinevezésével új utakra lépő Juventusnál a nyári felkészülés kellős közepén bejelentették, hogy mely futballistákra nem számítanak a továbbiakban.
(Photo by Daniele Badolato – Juventus FC/Juventus FC via Getty Images)
A “zebrák” új vezetőedzője csapata Brest elleni szombati felkészülési találkozóját (2:2) megelőzően maga nevezte meg azokat a játékosokat, akikre nem számít a folytatásban.
“Federico Chiesának, valamint azoknak a futballistáknak, akik nem szerepelnek a Brest elleni keretben, jeleztük, hogy nem számolunk velük a folytatásban, kereshetnek új csapatot maguknak. Őszinte és nyílt beszélgetéseket folytattunk amikor közöltük velük a döntésünket. Úgy gondoljuk, mind a klubnak, mind pedig az érintettek karrierjének így lesz a lehető legjobb.” – fogalmazott Thiago Motta, akinek szavai után könnyű volt kikövetkeztetni, hogy az általa is említett Chiesa mellett a pályára nem lépő lengyel válogatott Wojciech Szczesny; az amerikai válogatott középpályás, Weston McKennie; a szerb válogatott Filip Kostic; az FC Barcelonánál és a Liverpoolnál korábban egyaránt futballozó, a legutóbbi idényt már Firenzében töltő Arthur Melo; a középhátvéd Daniele Rugani; a korábbi 40-szeres olasz válogatott, az elmúlt években egyre kevesebb lehetőséget kapó Mattia De Sciglio; vagy a saját nevelésű középpályás Hans Nicolussi Caviglia az érintett játékosok.
A Juve egyébként valóban komoly átalakuláson megy át, amelyet a felkészülés eddigi eredményei is jól jeleznek: a Brest elleni döntetlent megelőzően simán kikapott a Motta-csapat a német másodosztályú Nürnberg együttesétől 3:0-ra.
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…