Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
A Liverpool az Egyesült Államokban edzőtáborozik a következő idényre való felkészülés jegyében…
(Photo by Andrew Powell/Liverpool FC via Getty Images)
Az amerikai túrája utolsó mérkőzésén a Liverpool 3-0-s sima győzelmet aratott a Manchester United ellen vasárnapra virradóra.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik nem lépett pályára a “vörös ördögök” elleni mérkőzésen. Ezzel kapcsolatban a Pool vezetőedzője, Arne Slot megerősítette, hogy a magyar játékos pihenőt kapott erre a meccsre:
“Ez már a tizenharmadik napunk a túrán, Dominik minden edzésen és meccsen ott volt, a legutóbbit alig két napja játszotta. Kicsit fáradt, nem akartunk semmit kockáztatni, mert szombat este repülünk haza, kedden pedig már teljes edzés vár ránk.”
A Liverpool három mérkőzést játszott az Egyesült Államokban, Szoboszlai az előző két találkozón kezdőként lépett pályára. A középpályás a Real Betis ellen 64, az Arsenal ellen 72 percet játszott, előbbi találkozón ő szerezte csapata győztes gólját.
A “vörösök” jövő vasárnap a Sevillát fogadják az utolsó felkészülési mérkőzésükön, majd a Premier League nyitófordulójában az újonc Ipswich Townhoz látogatnak.
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…