Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Martín Demichelis távozása után a River Plate bejelentette a csapat korábbi edzőjének várva várt visszatérését…
(Photo by Daniel Jayo/Getty Images)
A River Plate megerősítette, hogy visszatért a csapat kispadjára az együttes régi-új vezetőedzője, Marcelo Gallardo, akivel a 2025-ös naptári esztendő végéig szóló szerződést kötöttek.
A 48 éves sikeredző azelőtt 2014 és 2022 között 14 trófeát nyert a River Plate trénereként: többek közt az argentin bajnokságot, helyi kupát, valamint nemzetközi címeket is elhódítottak, mint például 2015-ben és 2018-ban a Libertadores-kupát, 2014-ben a Copa Sudamericanát nyerték meg, három alkalommal pedig a Recopa Sudamericanát zsebelték be. 2022 év végén azonban a megújulás jegyében elköszönt a csapattól, majd hosszas várakozás és több európai megkeresés visszautasítása után a szaúdi Al-Ittihad kispadjára ült le.
Gallardo tavaly novembertől idén júliusig 33 mérkőzésen vezette a szaúdi gárdát, amely az irányítása alatt 15 mérkőzést nyert meg és 14-et vesztett el négy döntetlen mellett, majd a felek kölcsönösen az elválás mellett döntöttek.
A klub vezetősége azt követően döntött Martín Demichelis leváltása mellett, hogy a csapat az utolsó három argentin bajnokiján csak egyetlen pontot szerzett. A River elöljárói úgy ítélték meg, hogy a Libertadores-kupa egyenes kieséses szakasza előtt váltást kell eszközölniük a kispadon.
“Gyorsan hozzá kell kezdenünk a munkához, nincs elvesztegetni való időnként. A Libertadores-kupában nagyok az elvárások, de motiváltak vagyunk. Fel kell készülnünk a folytatásra, az Huracán elleni találkozó jó szintfelmérő lesz a nemzetközi megmérettetés előtt. Úgy gondolom, hogy a csapat jól teljesített, ami az előző edző munkájának köszönhető, de tovább kell mennünk. Örülök, hogy újra itt vagyok, egy olyan helyen, ahol érzem magam körül az emberek szeretetét és igazán otthon érezhetem magam” – jegyezte meg a visszatérő vezetőedző.
A River a Libertadores-kupa legjobb 16 csapata között a Talleres Córdobával fog találkozni, míg a Liga Profesional aktuális kiírásában mindössze a 11. helyet foglalja el a 28 csapatos mezőnyben.
Gallardo a tervek szerint a következő hétvégén, a jelenlegi veretlen listavezető Huracán elleni mérkőzésen debütálhat a kispadon.
¡BIENVENIDO A CASA, MUÑECO! 🏟️❤️
Marcelo Gallardo firmó su contrato e inicia su segundo ciclo como DT de River Plate. ¡A seguir escribiendo esta historia!
#EstaHistoriaContinúa ⚪️🔴⚪️ pic.twitter.com/aJUF76sX6Z— River Plate (@RiverPlate) August 5, 2024
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…