Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BRÉKING: a Barca megegyezett a spanyol válogatott sztárjával! – sajtóhír

Egybehangzó lapértesülések, és persze Fabrizio Romano elhíresült ‘here we go’ felkiáltása szerint is rövidesen hivatalosan is az FC Barcelona futballistája lesz Dani Olmo.

 

A spanyol válogatottal a mögöttünk hagyott Európa-bajnokságon győztes, a tornán az egyik legjobb egyéni teljesítményt nyújtó (három gólt és két gólpasszt jegyző – a szerk.) Olmo nevét már az utóbbi hetekben is egyre élénkebben emlegették a katalánok kapcsán, akik most úgy tánik elérték a nagy áttörést!

Romano szerint ugyanis Dani Olmo mindenben megállapodott a Barcával egy hat éves, 2030 nyaráig szóló szerződésben; míg a katalán sztárcsapat meg tudta győzni az RB Leipzig együttesét egy 55 millió eurós garantált, további 7 millió eurós bónuszt tartalmazó ajánlattal.

A hírek szerint a Barca sportigazgatója, Deco a napokban személyesen tárgyalt Lipcsében a 39-szeres spanyol válogatott karmester játékjogáról.

Érdekesség, hogy Dani Olmo szó szerint hazatérhet Barcelonába azok után, hogy még 2014-ben, mindössze 16 évesen elhagyta a katalán fővárost, hogy karrierje a horvát Dinamo Zagreb valamint az RB Leipzig együtteseinél igazán kiteljesedhessen.

 

(Borítókép: Photo by David Ramos – UEFA/UEFA via Getty Images)