Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
Angol lapértesülések szerint a szaúdi Al-Nassr együttese kiszemelte a Manchester United brazilját, Antonyt.
(Photo by Stu Forster/Getty Images)
A 24 esztendős szélső egy pozitív első szezon után pocsék másodikat produkált a mögöttünk hagyott idényben. Sok mindent elmond az Ajax együttesétől 2022 nyarán 95 (!) millió euróért szerződtetett Antony teljesítményéről, hogy 38 tétmeccsen mindössze 3 gól és 2 gólpassz szerepel a neve mellett, ráadásul botrányaitól is hangos volt a 2023/24-es idény.
Az utóbbi időben a brazil válogatott keretéből is kimaradó játékos Manchesterben nem meglepő módon a hamar a szurkolók egyik célpontjává vált, akik még az óriási anyagi bukás ellenére is szívesen látnák az Old Traffordon túl Antonyt. Utóbbi kapcsán érdekes fordulat lehet, hogy egyes források szerint hasonlóan vélekedhet az MU új klubvezetése is.
Manchesterben így kapóra jöhet, hogy a mértékadó Trasnfermarkt legújabb becslése szerint már csupán mindössze 25 millió euróra taksált Sao Paulo-nevelésű játékost kiszemelte az Al-Nassr együttese, amely kész lenne megadni Antony angliai fizetési igényeit, ráadásul, minden bizonnyal a szaúdiak az átigazolási díjon sem spórolnának.
Persze kérdés, hogy mit szól az MU-val 2027 nyaráig szerződésben álló Antony: kíváncsian várjuk, hogy vajon – ahogyan mondani szokás – meghátrál-e a jelen nehézségei elől, vagy a bizonyítási lehetőséget választja a Premier League-ben?!
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…