Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Tovább mélyítette játékoskeretét a nemzetközi kupaselejtezőkben is érdekelt Fehérvár együttese…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
A Fehérvár hivatalos oldalán számolt be róla, hogy szerződtette a legutóbb Görögországban játszó balhátvédet, Ivan Milicevicet.
A 26 éves bosnyák-horvát kettős állampolgárságú védő a bosnyák Siroki Brijeg színeiben mutatkozott be a felnőttek közt, majd több horvát csapatnál feltűnt, a Dugopolje, a Lokomotiva Zagreb, a Varasdin és a Dubrava játékosa is volt. Milicevic az elmúlt szezonban a görög élvonalbeli Kifisias csapatában szerepelt.
Pályafutása során a horvát élvonalban 85 mérkőzésen 2 gólig és 14 gólpasszig jutott, a bosnyák első osztályban 27 meccsen 2 gólt szerzett és 2 gólpasszt adott, a görög élvonalban pedig 9 találkozón 1 gólt lőtt. Milicevic a bosnyák U21-es válogatottban háromszor, az U19-esben ötször lépett pályára.
“Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen nagy múltú klubhoz igazolhattam, amelynek kiváló szurkolótábora van. A célom, hogy egyénileg előrelépjek a következő szezonban, amivel a csapatot is segíteni tudom majd. Az a célunk, hogy minél jobb helyezést érjünk el a bajnokságban, valamint a nemzetközi kupában is szeretnénk a lehető legtovább jutni. Az érkezésem előtt beszélgettem Lirim Kastratival, akivel a Lokomotiva Zagrebnél voltunk csapattársak, és ő is azt mondta, hogy minden adott a klubnál a sikeres szerepléshez és remek csapathoz érkezem. A szurkolóknak megígérhetem, hogy mindig küzdeni fogok a lefújásig, olyan balhátvéd vagyok, aki fel-le zakatol a pályán a mérkőzéseken” – nyilatkozta az új játékos a szerződés aláírása után.
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…