Az AC Milan – Liverpool rangadó mellett pályára lép többek között a Real Madrid, a Bayern München és a Manchester United is…
“Katasztrófa vele együtt játszani…”
Nincs megfelelő állapotban a gyepszőnyeg…
Az elnök tájékoztatást adott a helyzetről…
A Hellas Veronának csak egyszer jött össze az egyenlítés!
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
A Serie A-ban szereplő Monza kilencszeres olasz válogatott középpályást igazolt a címvédő Intertől…
🔙🏠⚪️🔴#ACMonza #Sensi pic.twitter.com/krG6aSkFoG
— AC Monza (@ACMonza) August 8, 2024
A Monza hivatalos csatornáin keresztül jelentette be, hogy leigazolták az Intertől Stefano Sensit. A 29 éves középpályást ingyen kaparintották meg a “Brianzoliak”, a játékossal pedig egy rövid távú, mindössze egy évre szóló szerződést kötöttek meg. Az kilencszeres olasz válogatott játékos számára nem lesz ismeretlen a monzai közeg, ugyanis a 2022/23-as idényt a csapatnál töltötte kölcsönben.
Sensi 2019-ben került az Interhez a Sassuolótól, előbb kölcsönbe érkezett, majd a milánóiak 2020-ban végleg megvásároltak 25 millió euróért cserébe. A “kék-feketék” színeiben minden versenysorozatot figyelembe véve 57 mérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 4 gólt és 5 gólpasszt jegyzett. Az Interrel két olasz bajnoki címet, két Olasz Szuperkupát és egy Olasz Kupa győzelmet ünnepelhetett a 29 éves labdarúgó.
Borítókép: Jonathan Moscrop/Getty Images
Az AC Milan – Liverpool rangadó mellett pályára lép többek között a Real Madrid, a Bayern München és a Manchester United is…
“Katasztrófa vele együtt játszani…”
Nincs megfelelő állapotban a gyepszőnyeg…
Az elnök tájékoztatást adott a helyzetről…
A Hellas Veronának csak egyszer jött össze az egyenlítés!
Kisorsolták a következő forduló párosításait…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
Hosszabb kihagyásra számíthat a középpályás…
Közel vannak az álláspontok egymáshoz…
Ehhez mindössze 35 mérkőzésre volt szüksége!
Idegenben és hazai pályán is győzelem Szlovénia ellen…
Elképesztően balszerencsés Sacha Boey…
A korábbi Aranylabdás klasszisnak talán a védjegyének is számít ez a mozdulat…
Valósággá vált, amitől mindenki tartott…
Az Olympique Lyon csapatát hagyta ott a görögök kedvéért…
Döntetlennel zárult a riói rangadó…
Korábban már játszott a Liga MX-ben…
Újabb komoly erősítés az Olympique Marseille együttesénél…
A török sajtónak nyilatkozott Sallai Roland átigazolásáról…
Inaki Williams három gólpasszal járult hozzá csapata sikeréhez!
Két gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott csereként a brazil csatár…