Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: a Fehérvár ellen szerezte meg első győzelmét a Grzelak vezette Újpest! – videóval

A labdarúgó NB I 3. fordulójának vasárnapi játéknapján az Újpest és a Fehérvár FC csapot össze egymással.

Az Újpest kezdte aktívabban a mérkőzést, amely többször is eljutott kisebb helyzetekig, de igazán nagy veszélyt nem jelentettek Tóth kapujára az első negyedóra során. A 21. percben ígéretes helyzetből végezhetett el szabadrúgást Csongvai, de 22 méterről a jobb felső sarok fölé tekert. A 24. percben aztán megszerezte a vezetést az Újpest! Bese az alapvonal közeléből gurította vissza a játékszert, a labda pedig végül Ljujic elé került, aki 15 méterről a jobb felső sarokba lőtt, 1-0! A 35. percben közel járt az egyenlítéshez a Fehérvár, miután egy jobbról érkező beadást Gradisar tudott kapura fejelni 11 méterről, de Piscitelli vetődve elérte a labdát. A 37. minutumban ismét Gradisar okozott riadalmat az újpesti kapu előtt, miután Brodic rossz labdába érése után elé került a labda, de a szlovén támadó a kilépő kapus felett nem tudta átemelni a játékszert. A 42. percben aztán megduplázta előnyét az Újpest! Gergényi ívelése Ljujic elé került, aki önzetlenül legurított Brodicnak, aki 5 méterről az üresen maradó kapuba passzolt, 2-0! A 45. percben Ljujic szerezhette volna meg a második találatát, a megpattanó lövést azonban Tóth Balázs bravúrral hárította. A ráadásban aztán jött az újabb csapás fehérvári szempontból. A 45+3. perc elején egy beívelésnél Nunes megelőzte a védőjét, és a hosszú sarokba bólintott 3-0!

A második játékrészre hármat is változtatott csapatán Pető Tamás, de a cserék sem hozták meg a kívánt eredményt, mivel nagyon hamar megérkezett az Újpest 4. gólja. Egy beívelés után nem tudott felszabadítani a vendégek védelme, a labda Tajti elé került, aki pedig 9 méterről a bal alsóba lőtt, 4-0! A 61. percben szépíthetett volna a Fehérvár Huszti lövése után, de Piscitelli nagy bravúrral kitolta a léc alá tartó labdát. A 64. minutumban Christensen passza után Pető vette célba a kaput, de 15 méterről kevéssel a léc fölé lőtt. A 76. percben Spandler tudott veszélyeztetni fejjel, de a közeli próbálkozását Piscitelli a kapu fölé tudta tolni. A Fehérvár kitartóan ment előre a szépítés érdekében, és a rendes játékidő utolsó pillanataiban meg is tudták szerezni a becsületgólt. Milicevic beadása után Kovács Patrik tudott leválni a védőjéről, és 6 méterről fejjel mattolta Piscitellit, 4-1! Ezt követően újabb lehetőség már nem alakult ki, így az Újpest megszerezte idénybeli első győzelmét, míg a Fehérvár először maradt pont nélkül.

Újpest – Fehérvár FC 4-1 (3-0)
Helyszín:
Szusza Ferenc Stadion Vezette: Berke Balázs
Gólszerzők:
Ljujic (24.), Brodic (42.), Nunes (45+3.), Tajti (53.) ill. Kovács P. (90.)
Sárga lapok:ill. Csongvai (57.)
Kiállítás:ill.-

Újpest: Piscitelli – Gergényi, Nunes, Bese (Babos L. 82.) – Tamás Ljujic (Dénes 71.), Tajti, Baranyai (Simon 55.) – Geiger (Radosevic 55.), Karamoko (Micsányi 82.), Brodic Vezetőedző: Bartosz Grzelak

Fehérvár FC: Tóth – Huszti, Serafimov, Spandler, Milicevic – Csongvai – Katona (Kovács M. 46.), Melnyk (Bedi 46.), Christensen (Stefanelli 70.), Pető (Babos B. 70.) – Gradisar (Kovács P. 46.) Vezetőedző: Pető Tamás

A mérkőzés összefoglalója:

A 3. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Kecskeméti TE – Debreceni VSC 1-1

Szombat:
Diósgyőri VTK – Ferencvárosi TC 0-2
Zalaegerszeg – Paks 3-1

Vasárnap:
Győri ETO – MTK Budapest 1-2
Újpest – Fehérvár FC 4-1
20:15 Puskás Akadémia – Nyíregyháza (Tv: Duna World)

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore