Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
A Paks a hazai 3-0-s siker után az idegenbeli 2-2-es döntetlennel magabiztosan továbbjutott a Konferencialiga selejtezőjének utolsó körébe…
(Photo by Horvath Tamas/Getty Images)
A Paks vezetőedzője, Bognár György szerint nem játszott tökéletesen a csapata, de a célját elérte a montenegrói Mornar Bar elleni idegenbeli döntetlennel:
“A célunkat elértük, gyakorlatilag ezért jöttünk ide. Hat nap alatt a harmadik tétmeccsünk volt, és mind a hármon hiányzott a dinamika a játékunkból, amire nekünk szükségünk van. Egy hónap alatt kilenc mérkőzést játszottunk, regenerálódnia kell a csapatnak. Utazunk állandóan, nem tudunk frissülni, ez a tempó így nagyon sok. 2-1-nél sem éreztem, hogy problémánk lenne, még akkor sem, ha már az első perctől éreztem, nincs meg az a ritmus, amivel játszani szoktunk. Ilyen szempontból sántított a csapatjáték, de a továbbjutásunk egy percig sem forgott veszélyben. Kénytelenek vagyunk két nap szabadnapot adni a srácoknak, mellyel próbálunk valamilyen szinten kompenzálni.”
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…