Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Erős ellenfelekkel vív felkészülési mérkőzéseket a magyar férfi futsal-válogatott augusztusban…
(Photo by Eóin Noonan – Sportsfile/UEFA via Getty Images)
A magyar férfi futsal-válogatott az Európa-bajnoki selejtezők előtt augusztusban két felkészülési mérkőzést fog vívni.
A felkészülés jegyében augusztusban két nemzetközi mérkőzést játszik a válogatott, méghozzá két igen nehéznek ígérkező összecsapást: augusztus 22-én a spanyolországi Ferrolban lép pályára a világbajnokságra készülő házigazdák ellen, majd három nappal később, augusztus 25-én 16 órakor a budapesti Sterbinszky Amália Sportcsarnokban fogadja a szintén vb-résztvevő horvátokat.
A mieink a kvalifikáció során a szlovén, a norvég és a montenegrói válogatottal szerepelnek azonos csoportban.
“Erősen kezdődik számunkra a szezon, két olyan csapattal találkozunk, amely egyaránt a szeptemberben megrendezésre kerülő világbajnokságra készül. Arra számítok, hogy a két nagyon erős rivális motiválóan hat majd a játékosaimra, és mindenki a tőle telhető legjobb teljesítményt nyújtja. A bajnoki felkészülés során azt tapasztaltam, hogy a játékosok nagy része jó formában van, ami biztató a következő időszak előtt. Két új játékost is megnézünk az összetartás során, Lipl Noel és Vatamaniuc-Bartha Dávid meghívása jó példa arra, hogy a kemény munkát és a kitartást mindig értékeli a szakmai stáb. Azt szeretném, ha a csapat e két meccsen bebizonyítaná magának, hogy bárkivel felveheti a versenyt, ehhez csak elszántságra és közös erőfeszítésre van szükség” – mondta Sergio Mullor szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak.
Kapusok: Alasztics Marcell (Haladás VSE), Gémesi Gergő (Újpest FC)
Mezőnyjátékosok: Hadházi Sándor Máté (Haladás VSE), Szalmás Zoltán (MVFC Berettyóújfalu), Vatamaniuc-Bartha David (Haladás VSE), Rafael Henrique da Silva (Á Studió Nyíregyháza), Rábl János (MVFC Berettyóújfalu), Nagy Kevin (MVFC Berettyóújfalu), Fekete Márk (SG Kecskemét Futsal), Kajtár Mátyás (SG Kecskemét Futsal), Szabó Lajos Mátyás (Á Studió Nyíregyháza), Lipl Noel (Veszprém Futsal), Szentes Bíró Tamás (Nyírbátori SC), Pál Patrik (SG Kecskemét Futsal), Rutai Balázs (Haladás VSE), Dróth Zoltán (Haladás VSE)
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…