Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: sima győzelemmel kezdte az új szezont az Arsenal – videóval

Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 1. fordulójának szombati játéknapján az Arsenal a Wolves ellen mérkőzött meg és aratott könnyed sikert.

(Photo by Eddie Keogh/Getty Images)

Az első 20-25 percben több apró lehetőségig jutott el az Arsenal, azonban a védelem és José Sá könnyedén megoldották a védekező feladatot. A 25. percben viszont már tehetetlen volt a Wolves védelme, miután Zinchenko kitette szélre a labdát Bukayo Sakának, aki remekül ívelt a kapu elé, a beadására pedig Kai Havertz érkezett mindenkit megelőzve és bólintott a kapu bal oldalába, 1-0! A 36. percben egyenlíthetett volna a Wolves, Havertz veszített labdát a saját térfelének a közepén, majd kikerült szélre a játékszer Bellegardehoz, a francia középpályás pedig jól vette észre a kapu elé bemozgó Strand Larsent, aki kiválóan fejelte kapura a labdát, de Raya bravúrral védeni tudta a norvég csatár próbálkozását. Az első játékrész utolsó perceiben az Arsenal beszorította a vendégeket a kapu elé, azonban a második gól már nem jött össze a szünet előtt.

A második játékrész első felében is inkább kisebb helyzetei voltak az “Ágyúsoknak”, a 70. percben volt egy komolyabb lehetőség, viszont Ödegaard lövését José Sá védeni tudta. A 74. percben azonban tehetetlen volt a portugál hálóőr is Sakával szemben, a fiatal angol támadó Havertztől kapott egy labdát, majd addig-addig tolta befelé a szélről, míg el nem tudta lőni, ami olyannyira jól sikerült, hogy a rövid alsóban kötött ki a labda, 2-0! A hosszabbítással együtt hátralévő bő 20 percben pedig már komoly gólszerzési esély nem alakult ki, csak apróbb lehetőségek voltak, így az Arsenal győzelemmel kezdte az új szezont.

Arsenal – Wolverhampton 2-0 (1-0)
Helyszín: Emirates Stadion (London), Vezette: J. Gillett
Gólszerzők: Havertz (25.), Saka (74.) ill.
Sárga lap: Saka (60.), Gabriel Jesus (88.) ill. J. Gomes (24.), Toti (38.)
Kiállítás:ill.

Arsenal: Raya – White, Gabriel, Saliba, Zinchenko (Timber 69.) – Partey, Rice (Gabriel Jesus 85.), Ödegaard – Saka (Trossard 80.), Havertz, Martinelli. Vezetőedző: Mikel Arteta

Wolves: José Sá – Doherty, Mosquera, Toti, Ait-Nouri (Dawson 84.) – Bellegarde (Cunha 57.), Joao Gomes (Sarabia 84.), Lemina, Rodrigo Gomes (Podence 76.) – Hwang, Larsen (Chiquinho 84.). Vezetőedző: Gary O’Neil

A mérkőzés videós összefoglalója:

Az 1. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
Manchester United – Fulham 1-0

Szombat:
Ipswich Town – Liverpool 0-2
Arsenal – Wolverhampton 2-0
Everton – Brighton 0-3
Newcastle United – Southampton 1-0
Nottingham Forest – Bournemouth 1-1
18:30 West Ham United – Aston Villa (Tv: Spíler 1)

Vasárnap:
15:00 Brentford – Crystal Palace (Tv: Spíler 1)
17:30 Chelsea – Manchester City (Tv: Spíler 1)

Hétfő:
21:00 Leicester City – Tottenham (Tv: Match 4)

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore