Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: győzelemmel nyitott a Liverpool, Mo Salah rekorderré vált – videóval

Kiesőjelölt ellen hozta a kötelezőt a Liverpool idegenben, azonban a frissen feljutó Ipswich Town is nagy reményekkel vághat neki a szezonnak a mérkőzésen mutatott teljesítménye alapján…

(Photo by Andrew Powell/Liverpool FC via Getty Images)

Több évtizedes kihagyását követően tért vissza az angol élvonalba az Ipswich Town, amely csapatot kivétel nélkül minden szakértő kiesésre ítélt a szezont megelőző predikciók folyamán, egy olyan Liverpool ellen debütálva, ahol akár a bajnoki cím is reális célkitűzés lehet a 2024/25-ös kiírás folyamán.

Arne Slot csapata azonban közel sem úgy kezdte a mérkőzést, ahogyan azt az előzetesekhez képest elvárta a nagyközönség, a holland szakember rendszerében még csikorogtak az alkatrészek, ráadásul a hazai pályán debütáló Ipswich is hatalmas lelkesedéssel rohamozta a vendégek kapuját, mindenféle megszeppenést nélkülözve a friss feljutás ellenére is.

Az első félidőben a Vörösök nem tudták feltörni McKenna csapatának védelmét, így a felek 0-0-ás eredménnyel mehettek a félidei pihenőre.

A második etapban azonban beindult a vendég gépezet, és a 60. percben ünnepelhette szezonja első gólját Jota révén, majd mindössze 5 perccel később Mo Salah is betalált, aki ezzel a góljával immár 9 alkalommal tudott nyitómérkőzésen ünnepelni, így beállítva a Premier League új rekordját.

Az Ipwich ugyan gól nélkül zárta a mérkőzést, ez a helytállás azonban még igen sokat jelenthet a frissen feljutó csapat számára a jövő folyamán.

Ipwich Town – Liverpool 0-2 (0-0)
Gólszerzők:ill. Jota (60.) Salah (65.)
Kiállítás:ill.

Ipswich Town: Christian Walton, Jacob Greaves, Luke Woolfenden, Leif Davis, Axel Tuanzebe, Conor Chaplin, Sam Morsy, Massimo Luongo, Liam Delap, Omari Hutchinson, Wes Burns

Liverpool: Alisson Becker, Virgil van Dijk, Jarell Quansah, Andrew Robertson, Trent Alexander-Arnold, Dominik Szoboszlai, Alexis Mac Allister, Ryan Gravenberch, Diogo Jota, Luis Díaz, Mohamed Salah

A mérkőzés videós összefoglalója:

Az 1. forduló eredményei és további programja:
Péntek:
Manchester United – Fulham 1-0

Szombat:
Ipswich Town – Liverpool 2-0
Arsenal – Wolverhampton
Everton – Brighton
Newcastle United – Southampton
Nottingham Forest – Bournemouth
18:30 West Ham United – Aston Villa (Tv: Spíler 1)

Vasárnap:
15:00 Brentford – Crystal Palace (Tv: Spíler 1)
17:30 Chelsea – Manchester City (Tv: Spíler 1)

Hétfő:
21:00 Leicester City – Tottenham (Tv: Match 4)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore