Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
A héten tulajdonosváltáson átesett Budapest Honvéd egy új játékos érkezéséről számolt be…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
A Budapest Honvéd hivatalos oldalán tudatta, hogy visszatért a klubhoz annak egykori saját nevelésű támadója, Ihrig-Farkas Sebestyén.
A 30 esztendős csatár annak idején három évet töltött a Magyar Futball Akadémián, fiatalon volt az olasz Parma játékosa, majd 2014 nyarától újabb másfél éven keresztül futballozott Kispesten, ezidő alatt debütált az NB I-ben 2014 októberében, később pedig a Kozármisleny, a Békéscsaba, a Budafok, a Vasas és legutóbb a BVSC játékosa volt.
“Nagyon örülök, hogy vissza tudtam térni a Honvédhoz, hiszen itt nevelkedtem az akadémián, itt mutatkoztam be az első osztálytan, és amióta elmentem, mindig is bennem volt, hogy jó lenne egyszer visszatérni. Örülök, hogy itt lehetek, nagyon jó öltözőbe érkeztem, amit azért is szeretnék kiemelni, mert eddig kétszer voltam feljutó csapat tagja és a sikerek alapja a megfelelő öltöző, a jó hangulat. Nagy potenciált látok a keretben, természetesen időre van szükség, de pozitív érzéseim vannak, bízom abban, hogy szép szezon áll előttünk. A felkészülést nem a csapattal végeztem, így még utol kell érni magam, nagyon köszönöm a Honvéd stábjának, Máriás Fanninak, Kolozs Barbarának és Szabados Krisztiánnak a munkát, sokat segítenek abban, hogy minél hamarabb jó formába kerüljek. A tehetséges fiatalok mellett vagyunk egy páran a keretben, akik megéltünk már ezt-azt, úgy érzem, hogy rengeteget fejlődtem az elmúlt nyolc évben, szeretném ezt a pályán bizonytani és kamatoztatni a tapasztalataimat” – nyilatkozta a hazatérő futballista.
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…