A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
A katalán sportsajtóban megjelentek szerint, könnyen lehet, hogy Ilkay Gündogant már nem látjuk többet az FC Barcelona szerelésében (…)
(Photo by Jose L Argueta/ISI Photos/Getty Images)
(…) A katalán Sport című lap szerint ugyanis a Barcához egy évvel ezelőtt szerződő német válogatott klasszis nem véletlenül nem lépett pályára a Valencia elleni szezonnyitón, ugyanis jelezte a vezetőség felé, hogy távozni szeretne.
A Sport úgy tudja, hogy a Barcával jövő nyárig szerződésben álló Gündogan már jelezte döntését Hansli Flick vezetőedzőnek, csak úgy mint a Barca sportigazgatójának Deconak.
Amennyiben igazak a hírek, úgy a következő napokban felgyorsulhatnak az események a 33 esztendős középpályás körül.
Érdekesség, hogy a Barcának egyébként is gondjai akadtak a játékosai regisztrálásával a La Liga felé, így könnyen megeshet, hogy a vezetőség is enged, hiszen Gündogan költségvetésben felszabaduló fizetésével ‘teret nyerne’ magának a klub – Utóbbire égető szüksége is lenne, hiszen a La Ligánál még a nyári sztárigazolás, a spanyol válogatott Dani Olmo sem volt regisztrálva, hiába jelentette be érkezését a klub.
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…