Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A Ferencváros 1-0-s győzelmet aratott az Újpest ellen a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) 4. fordulójában…
(Photo by Ben Roberts Photo/Getty Images)
A Ferencváros győztes gólját a 92. percben a korábban sokat kihagyó Tosin Kehinde szerezte az Újpest ellen, aki a Nemzeti Sportnak adott interjújában az elmúlt időszak megpróbáltatásairól is beszélt:
“Nehéz időszakon vagyok túl. Miután aláírtam a Ferencvároshoz, olyan balszerencsés voltam, hogy az első felkészülési mérkőzésünkön megsérültem és operálni is kellett. A sérülés sosem jön jókor, de hogy az első edzőmeccsen ilyen peches legyek… Amikor kiderült a diagnózis, hirtelen nem akartam elhinni. A felépülésem több mint öt hónapot vett igénybe, de végig hittem benne, eljön az én időm. Sokat vártam erre a gólra, de megérte!”
“Úgy éreztem, ha oda kerülök, ezúttal mindenképpen lőni kell. Nem tudom honnan jött ez a megérzés, de végül is a lényeg, hogy bejött. Amikor a labda elhagyta a lábamat, éreztem, tökéletes helyre megy, nehéz lesz védeni. Ezt követően már csak arra emlékszem, hogy a kupac alján a túlélésért küzdök” – elevenítette fel a gólját a 26 éves nigériai támadó.
“A felkészülés első napjától száz százalékon pörögtem, izgatottan vártam az új idényt, és éreztem, végre a szakmai stáb is bízik bennem. Nigériában születtem, hat éves voltam, amikor a családommal Angliába költöztünk, onnantól arról álmodtam, hogy zsúfolt lelátók előtt gólokat szerzek. Akkoriban Manchesterben olyan sztárok futballoztak, mint Cristiano Ronaldo, Ryan Giggs, vagy éppen Ruud van Nistelrooy, példaképből nem volt hiány. A mostani gól az önbecsülésemnek is rendkívül jót tett, remélem, mostantól jön a többi gól is” – tette hozzá a játékos.
A zöld-fehérek jövő csütörtökön az Európa-liga selejtezőjének playoff-körében lépnek pályára a bosnyák Borac Banja Luka ellen hazai környezetben.
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!