A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Leicester City együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szerződtették a Tottenham középpályását, Oliver Skippet.
(Photo by Plumb Images/Leicester City FC via Getty Images)
A Leicester City gárdája a mai nap folyamán hivatalos közleményben tudatta, hogy megállapodtak a Tottenhammel Oliver Skipp átigazolását illetően. A transzfer megvalósulása érdekében a “Rókák” a transfermarkt adatai szerint 23,5 millió eurót fizettek a londoni klubnak, ami különböző bónuszok teljesülése esetén elérheti a 30 millió eurót is. Skipp új csapatánál 2029 nyaráig szóló szerződést írt alá.
A 23 éves középpályás az elmúlt szezonban 24 alkalommal lépett pályára minden sorozatot figyelembe véve a Spurs színeiben, de a csapat menedzsere, Ange Postecoglou túlnyomórészt csak csereként számított rá. A középpályás sosem tudott magának meghatározó szerepet kiharcolni a keretben, amit jól mutat, hogy korábban kölcsön is adták őt a Norwich Citynek egy szezonra. A Tottenham akadémiáján végzett játékos az első csapatban 2018-ban debütált, és összesen 106 alkalommal lépett pályára a klub színeiben, amelyeken 1 gólt és 2 gólpasszt jegyzett.
Oliver Skipp összességében a Leicester City hatodik nyári szerzeménye Issahaku Fatawu, Caleb Okoli, Michael Golding, Bobby De Cordova-Reid és Facundo Buoanotte (kölcsön) után.
Oliver Skipp is City 👊 pic.twitter.com/ijgGH0lpXQ
— Leicester City (@LCFC) August 19, 2024
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…