Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Porro góljára Vardy válaszolt, pontvesztéssel kezdte a szezont a Tottenham! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) 2024/2025-ös szezonjának első fordulóját a feljutó Leicester City és a Tottenham összecsapása zárta.

(Photo by Michael Regan/Getty Images)

Ahogyan az várható volt, komoly Tottenham fölénnyel vette kezdetét a találkozó. A Spurs ugyanis az első negyedórában teljesen a kapuja elé szegezte a hazai csapatot, de a Leicester védői jól állták a sarat. Az első nagy lehetőség a 13. percben alakult ki, amikor egy beadást Romero tudott kapura fejelni, de a próbálkozása kevéssel elkerülte a bal alsót. A londoniak fölénye végül a 29. percben érett góllá, amikor Maddison beadására Porro érkezett középen, ő pedig ezúttal fejjel pontosan célzott, a labda pedig a bal sarokban kötött ki, 0-1! Pár perc elteltével majdnem megduplázta előnyét a Tottenham, a 33. minutumban ugyanis Maddison beívelt szabadrúgására Johnson érkezett a hosszún, de a kapáslövése kevéssel a jobb alsó mellett zúgott el. A folytatásban is a vendégek futballoztak fölényben, de újabb gólt nem tudtak szerezni a szünetig.

A második játékrész elején is egyértelműen a Tottenham akarata érvényesült, de a helyzeteiket nem tudták gólra váltani. Az 58. percben aztán a semmiből egyenlíteni tudott a Leicester City, Fatawu balról érkező beadását ugyanis a kapuba fejelte a teljesen üresen maradó Jamie Vardy, 1-1! A lőtt gól után nagyon felbátorodtak a hazaiak, és a 70. percben már majdnem a vezetést is megszerezték a hazaiak Vardy révén, de a csatár ziccerét nagy bravúrral védeni tudta Vicario. A 86. percben ismét egy Leicester lehetőséget lehetett feljegyezni, egy beadás után McAteer fejese hullt be majdnem Vicario fölött a hálóba. A 91. minutumban Vicarionak már egy nagy védést is be kellett mutatnia, aki Ndidi bal alsóba tartó fejesét tolta szögletre. A ráadás utolsó pillanataiban még egy beívelt szabadrúgás után Richarlison tudott fejelni, de nem talált kaput, így hiába játszott 60 percig nagy fölényben a Tottenham, végül csak egy ponttal gazdagodott a londoni gárda.

Leicester City – Tottenham 1-1 (0-1)
Helyszín:
King Power Stadium Vezette: C. Kavanagh
Gólszerzők:
Vardy (58.) ill. Porro (29.)
Sárga lapok: Faes (90+8.) ill. Bentancur (64.)
Kiállítás:ill.-

Leicester City: Hermansen – Justin, Faes, Vestergaard, Kristiansen – Ndidi, Winks – Fatawu, Buonanotte (Soumaré 79.), De Cordova-Reid (McAteer 86.) – Vardy (Mavididi 79.) Vezetőedző: Steven Cooper

Tottenham: Vicario – Porro (Spence 90+2.), Romero, van de Ven, Udogie – Sarr (Bergvall 78.), Bentancur (Gray 78.) – Johnson (Werner 78.), Maddison (Kulusevski 79.), Son (Richarlison 90+2.) – Solanke Vezetőedző: Ange Postecoglou

A mérkőzés összefoglalója:

Az 1. forduló eredményei:

Péntek:
Manchester United – Fulham 1-0

Szombat:
Ipswich Town – Liverpool 0-2
Arsenal – Wolverhampton 2-0
Everton – Brighton 0-3
Newcastle United – Southampton 1-0
Nottingham Forest – Bournemouth 1-1
West Ham United – Aston Villa 1-2

Vasárnap:
Brentford – Crystal Palace 2-1
Chelsea – Manchester City 0-2

Hétfő:
Leicester City – Tottenham 1-1

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore