Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
A német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayern München együttese hivatalos oldalán jelezte, hogy Josip Stanisic sikeres műtéten van túl, miután megsérült a csapat hétfői edzésén.
(Photo by Ralf Ibing – firo sportphoto/Getty Images)
Nem indult jól a 2024/2025-ös szezon a Bayern München védője, Josip Stanisic szempontjából. A horvát játékos ugyan pénteken még végigjátszotta az Ulm elleni kupameccset, ám a csapat hétfői edzésén megsérült, ami miatt hosszabb kihagyás vár rá. Stanisicnak ugyanis a jobb térdében elszakadt az oldalszalagja, ami miatt már meg is műtötték. Erről a klub sportigazgatója, Max Eberl számolt be, aki elmondta, hogy többhetes kihagyással kell számolniuk a védő esetében.
Josip Stanisic az előző szezont kölcsönben a Bayer Leverkusennél töltötte, ahol 38 mérkőzésen pályára lépve 4 gólig és 6 gólpasszig jutott. A jobbhátvéd a “Gyógyszergyáriakkal” veretlenül megnyerte a Bundesligát, illetve a Német Kupát is elhódították, míg az Európa-ligában a döntőig meneteltek. A 24 éves játékos a kölcsönből való visszatérése után új szerződést írt alá a Bayern Münchennel, ami egészen 2029 nyaráig köti őt a rekordbajnokhoz.
Josip Stanisic has been sidelined after the defender tore a collateral ligament in his right knee.
Wishing you a speedy recovery, Stani! 🍀
🔗https://t.co/OMWIoY4Gau pic.twitter.com/niNwjLMZkB
— FC Bayern (@FCBayernEN) August 20, 2024
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…