Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Villarreal a svájci élvonalból (Credit Suisse Super League) igazolt fiatal támadót.
Bona nit, groguets 💛 pic.twitter.com/dSGs2EIb6q
— Villarreal CF (@VillarrealCF) August 21, 2024
A Villarreal hivatalos csatornáin keresztül jelentette be, hogy leigazolták a Baseltől Thierno Barryt. A spanyolok 14 millió eurót fizettek a svájciaknak a 21 éves játékosért, akivel egy hosszú távú, 5 évre szóló szerződést kötöttek meg.
A fiatal francia csatár hazájában, az SC Toulon csapatában nevelkedett, majd 2021-ben igazolt át a Sochaux B együtteséhez. A klubnál nem került fel az első számú keretbe, ezért elfogadta egy évvel később a belga SK Beveren ajánlatot, ahol szintén egy évet töltött el, majd lett a Basel játékosa 2023-ban, mert a svájciak kivásárolták a szerződéséből 3 millió euróért cserébe. Az “FCB”-nél 41 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 20 gólt és 5 gólpasszt jegyzett.
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…