Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A korábbi döntésével ellentétben az AS Roma játékosa mégsem igazol Szaúd-Arábiába…
(Photo by Domenico Cippitelli/NurPhoto via Getty Images)
Gianluca Di Marzio beszámolói szerint az AS Roma argentin légiósa, Paulo Dybala korábban hiába bólintott rá a szaúdi Al-Qadsiah szerződési ajánlatára, csütörtök este közölte, hogy meggondolta magát és marad az olasz klub alkalmazásában.
“Köszönöm Róma… találkozunk vasárnap!” – írta Dybala az Instagram-oldalán.
Az olasz újságíró ismertette, hogy Dybala augusztus 7-én egyszer már visszautasította a szaúdi csapat megkeresését, majd miután a bajnokság első fordulójában csak a kispadról kapott játéklehetőséget, a távozás mellett döntött, mivel úgy érezte, hogy megváltozott a helyzete a csapatnál és kevesebb lehetőség juthat neki a szezonban. Dybala értesítette a klubokat a döntéséről, melyek megkezdték a tárgyalásokat az átigazolásáról. Szerdáig a játékos a klubváltásra készült, elbúcsúzott a csapattársaitól és a szezon előtti csapatfotózáson sem vett részt, majd miután a családja végig ellenezte a költözést, csütörtökön meggondolta magát és a Rómában való maradás mellett döntött.
A 30 éves csatár 2022 nyarán hét év után hagyta el a Juventust és szegődött a Giallorossi szolgálatába. Dybala a rómaiaknál töltött első szezonjában 38 mérkőzés alatt 18 gólt és nyolc előkészítést jegyzett, míg a 2023-2024-es kiírásban minden sorozatot figyelembe véve 39 meccsen 16 találat és tíz gólpassz fűződött a nevéhez. Ugyanakkor a világbajnok támadó gyakran bajlódott különféle sérülésekkel, nem egyszer a legfontosabb meccseken is csak csereként jutott szóhoz, korlátozottak a játékpercei.
Az olasz sajtóban megjelent információk szerint a szaúdi együttes három évre 75 millió eurós fizetést kínált volna Dybalának.
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!