A Bayern München kilenc gólt vágott a Dinamo Zagrebnek…
Álomszerűen indul Endrick karrierje…
A Sporting emberelőnyben hozta a kötelezőt…
Egy szélsebes kontrát értékesítve…
Elvesztette korábbi meghatározó szerepét a csapatban!
A PSV és a Young Boys vereséggel nyitott
Tizennégy hónapig irányította Cristiano Ronaldóékat…
Redzic betalált, Vitális gólpasszt adott…
A 2024/25-ös Bajnokok Ligája kiírásának első gólja gyönyörűre sikeredett…
Eddig az amerikai válogatottnál dolgozott…
Ezen a hétvégén vette kezdetét a magyar első osztályú női labdarúgó-bajnokság (Simple Női Liga) 2024-2025-ös kiírása…
(Photo by Robert Szaniszlo/NurPhoto via Getty Images)
A Simple Női Liga nyitófordulójának rangadóján a címvédő Ferencváros a papírformának megfelelően 2-0-s győzelmet aratott egyik legfőbb kihívója az MTK Budapest felett. Albert Flórián együtteséből Edwards és Kubassova szerezték a gólokat, az összességében hét, egymás után négy bajnoki címet nyerő zöld-fehérek pedig hibátlanul rajtoltak. A tavalyi döntős és Magyar Kupa-győztes ETO FC Győr ugyancsak érvényesítette a papírformát, a rábapartiak 3-0-ra diadalmaskodtak a Soroksár ellen.
Ami a többi csapatot illeti, a Puskás Akadémia és a Viktória FC-Szombathely ugyancsak otthon tartotta a három pontot, míg a Szent Mihály 2-1-re győzött az újonc Budapest Honvéd vendégeként.
Budapest Honvéd – Szent Mihály 1-2
Ferencváros – MTK Budapest 2-0
ETO FC Győr – Soroksár 3-0
Pécsi MFC – Szekszárd UFC 0-0
Viktória FC-Szombathely – Astra Hungary 1-0
Puskás Akadémia – Diósgyőri VTK 3-1
A Bayern München kilenc gólt vágott a Dinamo Zagrebnek…
Álomszerűen indul Endrick karrierje…
A Sporting emberelőnyben hozta a kötelezőt…
Egy szélsebes kontrát értékesítve…
Elvesztette korábbi meghatározó szerepét a csapatban!
A PSV és a Young Boys vereséggel nyitott
Tizennégy hónapig irányította Cristiano Ronaldóékat…
Redzic betalált, Vitális gólpasszt adott…
A 2024/25-ös Bajnokok Ligája kiírásának első gólja gyönyörűre sikeredett…
Eddig az amerikai válogatottnál dolgozott…
A sérültek számában is elkezdett versenyezni a Real Madrid és az FC Barcelona…
Több topcsapat is kiszemelte magának!
Már Luis Castro utódját is megtalálhatták…
Szabadon igazolható játékosként teheti mindezt…
Tavaly novemberben tett váratlan kijelentést…
Több kérője is akad a katalán csapat kulcsjátékosának!
Hazája egyik legnagyobb ígéretének tartják a 17 esztendős játékost…
Az edző elmondta, hogy miben kell fejlődnie a magyar játékosnak…
Új színösszeállításban léphetnek majd pályára a katalánok…
Mindössze egy meccset nyert vele a csapat…
Az AC Milan – Liverpool rangadó mellett pályára lép többek között a Real Madrid, a Bayern München és a Manchester United is…
“Katasztrófa vele együtt játszani…”
Nincs megfelelő állapotban a gyepszőnyeg…
Az elnök tájékoztatást adott a helyzetről…