A Bayern München kilenc gólt vágott a Dinamo Zagrebnek…
Álomszerűen indul Endrick karrierje…
A Sporting emberelőnyben hozta a kötelezőt…
Egy szélsebes kontrát értékesítve…
Elvesztette korábbi meghatározó szerepét a csapatban!
A PSV és a Young Boys vereséggel nyitott
Tizennégy hónapig irányította Cristiano Ronaldóékat…
Redzic betalált, Vitális gólpasszt adott…
A 2024/25-ös Bajnokok Ligája kiírásának első gólja gyönyörűre sikeredett…
Eddig az amerikai válogatottnál dolgozott…
Az elmúlt napok eredményes tárgyalásait követően az olasz rekordbajnok bejelentette a Fiorentina szélsőjének megszerzését…
(Photo by Elsa/Getty Images)
A Juventus megerősítette, hogy vételi opcióval kölcsönvette a Fiorentina argentin válogatott szélsője, Nicolás González játékjogát.
A 26 esztendős szélső támadó hazájában az egykor Diego Maradonát is felfedező Argentinos Juniors csapatában nevelkedett. González két év alatt 44 meccsen 11 gólt lőtt a Bicho színeiben, majd 2018-ban a VfB Stuttgart szerződtette. A “svábok” soraiban három idény alatt 79 mérkőzésen 23 találatot szerzett, melyet követően mostani állomáshelyére került.
González az elmúlt három szezonban 125 tétmérkőzésen 38 gólt és 19 gólpasszt jegyzett a “violáknál”, az elmúlt két évben két nemzetközi kupadöntőt játszó együttes húzóemberének számított, azonban a személyes előrelépése érdekében készent áll új csapathoz szerződni.
“Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek ebben a mezben. Ez egy álom volt számomra és a családom számára. Egyszerűen boldog vagyok, nem igazán tudok mást mondani. Amikor fiatal vagy, nagyot kell álmodnod. Az, hogy ebbe a csapatba kerülök, a mindent jelenti számomra. Alig várom, hogy a pályára léphessek a csapattal. Azért jöttem, hogy győzzek, nincs más opció. Minden tőlem telhetőt meg fogom tenni érte, hogy minden meccset megnyerjek” – fogalmazott az új igazolás.
Az olasz sajtóban kiszivárgott információk szerint a Juventus 8 millió eurót fizet a kölcsönért, és további 33 millió euróért vásárolhatja meg végleg a labdarúgó játékjogát.
González 2019 óta 39 mérkőzésen ötször volt eredményes az argentin válogatottban, ahol rendszeres kiegészítő embernek számít. A 2022-es vb-győztes csapatnak sérülése miatt nem lehetett tagja, de két Copa Américát nyert az Albicelestével.
Nicolas Ivan “Nico” Gonzalez to Juventus, prepare for take-off! 🚀
— JuventusFC 🇬🇧🇺🇸 (@juventusfcen) August 25, 2024
A Bayern München kilenc gólt vágott a Dinamo Zagrebnek…
Álomszerűen indul Endrick karrierje…
A Sporting emberelőnyben hozta a kötelezőt…
Egy szélsebes kontrát értékesítve…
Elvesztette korábbi meghatározó szerepét a csapatban!
A PSV és a Young Boys vereséggel nyitott
Tizennégy hónapig irányította Cristiano Ronaldóékat…
Redzic betalált, Vitális gólpasszt adott…
A 2024/25-ös Bajnokok Ligája kiírásának első gólja gyönyörűre sikeredett…
Eddig az amerikai válogatottnál dolgozott…
A sérültek számában is elkezdett versenyezni a Real Madrid és az FC Barcelona…
Több topcsapat is kiszemelte magának!
Már Luis Castro utódját is megtalálhatták…
Szabadon igazolható játékosként teheti mindezt…
Tavaly novemberben tett váratlan kijelentést…
Több kérője is akad a katalán csapat kulcsjátékosának!
Hazája egyik legnagyobb ígéretének tartják a 17 esztendős játékost…
Az edző elmondta, hogy miben kell fejlődnie a magyar játékosnak…
Új színösszeállításban léphetnek majd pályára a katalánok…
Mindössze egy meccset nyert vele a csapat…
Az AC Milan – Liverpool rangadó mellett pályára lép többek között a Real Madrid, a Bayern München és a Manchester United is…
“Katasztrófa vele együtt játszani…”
Nincs megfelelő állapotban a gyepszőnyeg…
Az elnök tájékoztatást adott a helyzetről…