Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
Angol sajtóértesülések szerint újabb sztár folytatja a pályafutását Szaúd-Arábiában, ezúttal a Manchester City kegyvesztett védője, Joao Cancelo játékjogára csapna le az Al-Hilal…
(Photo by Marc Atkins/Getty Images)
Az angol sajtó legfrissebb beszámolói szerint hamarosan megszülethet a megegyezés a szaúdi élvonalban játszó Al-Hilal és a Manchester City között a kegyvesztett játékos, Joao Cancelo ügyében.
A 30 éves védő az előző szezont az FC Barcelona színeiben töltötte kölcsön, azonban a katalán klub hiába volt elégedett a játékossal, nem tudja megengedni magának egy újabb szezonban sem a kölcsön, sem pedig a megvételét, így a Manchester City vezetőségének más megoldást kellett találnia, hogy megszabaduljon a játékostól.
Az Al-Hilal pedig úgy tűnik, hogy partner lesz ebben, hiszen a szaúdi csapat komoly árajánlatot tett az angol címvédőnek, míg Cancelo fizetését is feljebb tornáznák. Joao Cancelo nyitott az újabb klubváltásra.
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…