A nápolyi klub kommentálta a nigériai sztárcsatár körül a nyáron kialakult kálváriát…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Liverpool, a Manchester United és a Bayern München…
Már egyszeres felnőtt válogatottnak is mondhatja magát…
El kell gondolkodni a túl nagy terhelésen…
Egyre több angol csapat érdeklődik iránta…
A második félidőre váltani tudtak az MTK ellen…
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A Manchester United együttese bejelentette, hogy eladta a Burnley együttesének Hannibal Mejbrit.
(Photo by Ash Donelon/Manchester United via Getty Images)
A 27-szeres tunéziai válogatott középpályás 2018 nyarán költözött Manchesterbe ahol bár sokáig az utánpótlás csapatok egyik legnagyobb ígéretének tartották, nem tudta megvetni a lábát: a Paris FC valamint az AS Monaconál pallérozódó Mejbri ugyanis ez idő alatt mindössze 13 alkalommal lépett pályára az MU első csapatában (egy gólt szerzett – a szerk.).
A két klub kommünikéje az átigazolás díját nem említi, csupán azt, hogy Hannibal Mejbri négy éves szerződést írt alá az angol másodosztályú (Championship) klubbal – Amely a Trasnfermarkt adatbankja szerint közel 6,5 millió eurót fizetett a “vörös ördögöknek”.
Ahogyan mondani szokás, egy olyan transzfer köttetett, amelyen mindenki nyerhet – Hannibal Mejbri például mindenképpen több játéklehetőséget kaphat, míg a Burnley egy bizonyítani vágyó játékost.
A nápolyi klub kommentálta a nigériai sztárcsatár körül a nyáron kialakult kálváriát…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Liverpool, a Manchester United és a Bayern München…
Már egyszeres felnőtt válogatottnak is mondhatja magát…
El kell gondolkodni a túl nagy terhelésen…
Egyre több angol csapat érdeklődik iránta…
A második félidőre váltani tudtak az MTK ellen…
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…