Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
A Ferencváros csütörtök este sorsdöntő selejtezőt játszik, ugyanis eldől, hogy melyik nemzetközi sorozatban vehet részt a 2024-2025-ös idényben…
(Photo by Barrington Coombs/PA Images via Getty Images)
A Ferencváros nyáron kinevezett holland vezetőedzője, Pascal Jansen bizakodó a bosnyák Borac Bajna Luka elleni Európa-liga-selejtező visszavágója előtt:
“Nagyon motiváltak vagyunk, számunkra nagyon fontos ez a mérkőzés. Csak egy cél lebeg a szemünk előtt, mégpedig az, hogy bejussunk a főtáblára. Budapesten sokat birtokoltuk a labdát, de ezt a fölényt jobban ki kell használnunk. Az odavágón négy komolyabb helyzetet dolgoztunk ki, azonban a Banja Luka kapusa rendkívüli formában védett. Hazai pályán talán domináltunk, de nyerni nem tudtunk, és a futballt győzelemre játsszák. Az a legfontosabb, hogy holnap mi legyünk az a csapat, amelyik győztesen hagyja el a pályát.”
A múlt heti első mérkőzésen a zöld-fehérek gól nélküli döntetlent játszottak, így csütörtök este 21 órától idegenben kellene kiharcolniuk a továbbjutást.
A párharc győztese az Európa-ligában, a vesztese pedig a Konferencia-liga főtábláján szerepelhet.
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…