Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
Rettenetes szezonkezdést produkál a Real Madrid a ligában, ezúttal a Las Palmas tudott kifogni Carlo Ancelotti csapatán, amely a nyáron igazolt Mbappe ellenére is csupán árnyéka önmagának…
(Photo by Florencia Tan Jun/Getty Images)
Kisebbfajta győzelmi kényszerben lépett a pályára a Real Madrid a La Liga 3. fordulójában a Las Palmas otthonában, hiszen a nagy rivális Barcelona immár a harmadik mérkőzését nyerte zsinórban az új kiírás folyamán.
Az első félidő folyamán egészen korán jött a hideg zuhany a Real Madrid számára, hiszen a hazai csapat már az ötödik percben megszerezte a vezetést, Moreno gyönyörű találatának és Militao hibájának köszönhetően. Az első félidőben a vendégek ezt követően hiába próbálkoztak, a támadásaik fantáziátlanok voltak, minden támadó egyéni akcióból erőltette a gólszerzést, amely nem tűnt célravezető módszernek.
A második félidőben a Real Madrid rákapcsolt, és a megannyi kialakított helyzetét követően végül az ellenfél hibájának köszönhetően szerezhette meg a vezetést, hiszen Vinícius Jr egy kezezést követően értékesíthetett büntetőt a 69. percben.
A Las Palmas ezt követően minden mezőnyjátékosával azon volt, hogy ne kapjon még egyet, a terv pedig összejött, ezúttal a Real Madrid csereemberei, Rodrygo és Endrick sem tudott megvillanni, így a madridi együttes 3 fordulót követően 2 mérkőzésen bukott pontokat.
Las Palmas – Real Madrid 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Moreno (5.) ill. Vinícius Jr. (69.)
Kiállítás: – ill. –
Las Palmas: Jasper Cillessen, Scott McKenna, Álex Suárez, Mika Mármol Marvin, Javi Muñoz, Kirian Rodríguez, Alberto Moleiro, José Campaña, Sandro, Oliver McBurnie
Real Madrid: Thibaut Courtois, Antonio Rüdiger, Éder Militão, Ferland Mendy, Lucas Vázquez, Aurélien Tchouaméni, Luka Modric, Federico Valverde, Kylian Mbappé, Vinícius Júnior, Brahim Díaz
A mérkőzés videós összefoglalója:
A 3. forduló eddigi eredményei és további mérkőzése:
Hétfő:
Villarreal – Celta Vigo 4-3
Kedd:
Mallorca – Sevilla 0-0
Rayo Vallecano – Barcelona 1-2
Szerda:
Real Betis – Getafe ELHALASZTVA!
Athletic Bilbao – Valencia 1-0
Valladolid – Leganés 0-0
Atlético Madrid – Espanyol 0-0
Real Sociedad – Alavés 1-2
Csütörtök:
Girona – Osasuna 4-0
Las Palmas – Real Madrid 1-1
A bajnokság jelenlegi állása:
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!