Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
A Napoli elvágyódó csatárának sorsa továbbra is a levegőben lóg, és a jelek szerint az európai érdeklődők helyett akár Szaúd-Arábiába is távozhat…
(Photo by Ciro De Luca/NurPhoto via Getty Images)
A Football Italia több forrásra hivatkozva számolt be róla, hogy a Napoli klubváltás előtt álló csatára, Victor Osimhen elfogadta a szaúdi Al-Ahli által négy évre kínált 160 millió eurós szerződést, azonban a klubok egyelőre nem állapodtak meg az átigazolásának feltételeiről.
A 25 éves csatár az elmúlt négy idény alatt 133 mérkőzésen 76 gólt szerzett a Napoli színeiben. Az Azúrkékek 2022-2023-as olasz bajnoki címe idején Osimhen 26 találattal lett a bajnokság legeredményesebb játékosa. Noha csapata gyengébben szerepelt a legutóbbi idényben, Osimhen a bajnokságban 15, minden sorozatot figyelembe véve pedig 17 alkalommal volt eredményes a 2023-2024-es szezonban.
A korábbi híresztelések szerint Osimhent a Paris Saint-Germain és a Chelsea egyaránt szerette volna megszerezni, azonban az egyezetések nem jutottak sokáig.
A forrás emlékeztet rá, hogy a nigériai csatár szerződésében 130 millió eurós kivásárlási árat rögzítettek, a szaúdiak első ajánlata azonban csupán 70 millió euró volt, melyet a Napoli felé tettek, így egyelőre a csapatok elég messze állnak az egyezségtől.
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…