Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: kiütéses győzelmet aratott a Heidenheim és vezeti a bajnokságot – videóval

A német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 2. fordulójának vasárnapi játéknapjának délutáni mérkőzésén a Heidenheim nagyon sima győzelmet aratott hazai környezetben.

(Photo by Harry Langer/picture alliance via Getty Images)

A mérkőzést az Augsburg kezdte jobban, a 3. percben Arne Maier közel járt a gólhoz, de csak a kapufát találta el. A 9. percben a hazaiak megszerezték a vezetést, egy VAR által megítélt büntetőt tudott értékesíteni Paul Wanner, 1-0! A 30. percig nem történt semmi a találkozón, majd meglőtte második gólját is a hazai alakulat, egy lecsorgó labdát vágott kapásból a kapuba az ötös sarkáról Leo Scienza, 2-0! Az első félidőben pedig már nem alakult ki komolyabb helyzet, így magabiztos, kétgólos Heidenheim előnnyel mentek szünetre a csapatok.

A 63. percben kis híján szépített a vendég csapat, de Ruben Vargas ígéretes helyről centikkel elvétette a kaput. A 67. percben ismét az Augsburg veszélyeztetett, viszont Keven Schlotterbeck fejjel nem tudta bevenni a kaput. A két elpuskázott lehetőség megbosszulta magát, ugyanis a 69. percben eldönti a találkozót a Heidenheim, Adrian Beck is betudta venni Labrovic kapuját, 3-0! Sőt, a 73. percben meglőtte a negyediket is a hazai csapat, Sirlord Conteh átadását követően Maximilian Breunig állította be a 4-0-ás végeredményt. A Heidenheim így két fordulót követően vezeti a bajnokságot 6 pontot gyűjtve, 6-0-ás gólkülönbséggel, míg az Augsburg egy pontot megszerezve jelenleg a 15. a tabellán.

Heidenheim – Augsburg 4-0 (2-0)
Helyszín: Voith-Arena (Heidenheim), Vezette: M. Peteresen
Gólszerzők: P. Wanner (9. – büntetőből), L. Scienza (30.), A. Beck (69.), M. Breunig (73.) ill.
Sárga lap:ill. K. Schlotterbeck (67.), E. Rexhbecaj (69.)
Kiállítás:ill.

Heidenheim: Müller – Traoré, Mainka, Gimber, Fohrenbach – Maloney (Kerber 41.), Schoppner – Beck (Siersleben 82.), Wanner (Conteh 71.), Scienza (Honsak 81.) – Pieringer (Breunig 73.). Vezetőedző: Frank Schmidt

Augsburg: Labrovic – Pedersen (Wolf 46.), Gouweleeuw, Schlotterbeck, Giannoulis – Breithaupt (Komur 64.), Rexhbecaj, Maier (Jakic 74.) – Jensen (Vargas 46.), Essende, Tietz (Mounie 59.). Vezetőedző: Jess Thorup

A mérkőzés videós összefoglalója:

A 2. forduló végeredményei és további programja:
Péntek:
Union Berlin – St. Pauli 1-0

Szombat:
Frankfurt – Hoffenheim 3-1
Holstein Kiel – Wolfsburg 0-2
Stuttgart – Mainz 3-3
Bochum – Mönchengladbach 0-2
Werder Bremen – Borussia Dortmund 0-0
Bayer Leverkusen – RB Leipzig 2-3

Heidenheim – Augsburg 4-0
17:30 Bayern München – Freiburg (Tv: Aréna 4)

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore