Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: Luis Díaz és Mohamed Szalah vezérletével intézte el a Liverpool a Manchester Unitedet az Old Traffordon – videóval

Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 3. fordulójának zárónapján játszott egymással nagy rangadót a Manchester United és a Liverpool az Old Traffordon.

(Photo by James Gill – Danehouse/Getty Images)

A Liverpool jobban játszott az első félidőben, a Manchester United pedig hibát hibára halmozott, különösen Casemiro révén. Azonban a vendégek sem jeleskedtek a nagy helyzetekben, de egyértelműen élesebben játszottak. A 7. percben Alexander-Arnold már be is talált ugyan, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a gólt. Próbált támadásokat építeni a Pool, de az utolsó passzokat elrontották. A 32. percben Mazraoui került a kapussal szembe, de a labdát messze a kapu jobb oldala mellett lőtte el. A 35. percben azonban már a Liverpool szerezte meg a vezetést: Casemiro hagyta el a labdát, majd Szalah beadására Szoboszlai és Luis Díaz is érkezett a jobb saroknál, ám a magyar középpályás okosan lehúzta a fejét, így Díaz a jobb felső sarokba fejelhetett. A 39. percben a hazaiaknak is volt egy helyzete, ekkor Bruno Fernandes passzolt Mazrauihoz, aki lőtt is, de Alisson jobbra vetődve védeni tudott.  A 42. percben azonban már a második találatát szerezte a Liverpool, ismét egy Casemiro hibából, ismét Luis Díaz lábából: Szalah jobbról laposan középre adta a labdát, a dél-amerikai pedig nagyon pontosan kilőtte a bal alsó sarkot. Onana hiába vetődött. Újabb gól már nem esett a játékrészben, amelyben a Pool mindössze háromszor lőtt a kapura, amiből kétszer be is talált.

A második félidőt kicsit jobban kezdte a United, örült is a közönség a jobb játéknak, Casemirót pedig a pocsék teljesítménye után lecserélte ten Hag a szünetben. Az 51. percben Dalot bedását Zirkzee elé lőtte volna középre Fernandes, de közbelépett Szoboszlai, és becsúszva tisztázott. Egy perccel később Mainoo emelését Collyer okosan Zirkzee elé fejelte, aki a bal alsóba lőtt volna nagyjából 18 méterről, de vetődve védett Alisson. Az 56. percben azonban eldőlt a meccs, amikor a Liverpool meglőtte a harmadik gólját is: Szoboszlai indult meg a labdával, majd jobbra passzolt Szalah elé, aki a bal alsóba lőtt védhetetlenül. Az 58. percben Martínez adta el a labdát, majd két csel után Szalah lőtt középről, de csak a léc fölé. Még ugyanebben a percben Mac Allister passzát Szalah a jobb alsó mellé vágta az ötös jobb sarka elől, amibe Dalot is beleért bevetődve. A 63. percben nagy esély volt a United előtt a szépítésre, amikor Dalot bal oldali beadását Zirkzee öt méterről és középről a jobbra eldőlő Alissonba fejelte. A 64. percben Jota iramodott meg a labdával, ám vég nem lőtt és nem passzolt időben, így szerelte Martínez. A 70. percben jü helyről jöhetett szabadrúgással a hazai csapat, amit Fernandes lőtt el, ám a labdát a kapusba fejelte Maguirre. A 78. percben Rashford beadását nem érte el Van Dijk az ötösön, a bevetődő Zirkzee pedig a hosszú alsó mellé lőtt. Egy perccel később Szoboszlai került helyzetbe, de hibázott, amikor nem lőtte el hatról Bradley lapos passzát, helyette cselezett és egyszerre négyen csúsztak rá, így elvesztette a labdát. A meccs hajrájában sok foci nem volt már, a United feladta, a Pool pedig nem harcolt már a sima győzelem miatt, és így maradt a 3-0-ás eredmény.

Manchester United – Liverpool 0-3 (0-2)
Helyszín: Old Trafford (Manchester),Vezette: Anthony Tailor
Gólszerzők: ill. Luis Díaz (35. 42.), Szalah (56.)
Sárga lap: Zirkzee (23.), Martinez (40.), Mainoo (45+1.), de Ligt (65.) ill. van Dijk (56.)
Kiállítás: – ill. –

Manchester United: Onana – Mazraui, De Ligt (Maguire, 69.), Lisandro Martínez, Dalot – Casemiro (Collyer, 46.), Mainoo – Garnacho (Amad Diallo, 69.), Bruno Fernandes, Rashford – Zirkzee (Eriksen, 86.). Menedzser: Erik Ten Hag

Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold (Bradley, 76.), Konaté, Van Dijk, Robertson (Cimikasz, 83.) – Gravenberch, Mac Allister – Szalah, Szoboszlai, Luis Díaz (Gakpo, 66.) – Diogo Jota (Núnez, 76.). Menedzser: Arne Slot

A 3. forduló eredményei:

Szombat:
Arsenal – Brighton 1-1
Brentford – Southampton 3-1
Everton – Bournemouth 2-3
Ipswich Town – Fulham 1-1
Leicester City – Aston Villa 1-2
Nottingham Forest – Wolverhampton 1-1
West Ham United – Manchester City 1-3

Vasárnap:
Chelsea – Crystal Palace 1-1
Newcastle United – Tottenham 2-1
Manchester United – Liverpool 0-3

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore