A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 3. fordulójának egyik zárómérkőzése egy igazi rangadó volt, a Juventus fogadta az AS Romát.
(Photo by Daniele Badolato – Juventus FC/Juventus FC via Getty Images)
A hétvége rangadója az első félidőben nem az elvárt izgalmakat hozta, támadásban nagyon gyengén teljesített mindkét csapat. Az egyetlen komoly lehetőség a 42. percben alakult ki, akkor Dusan Vlahovic lőtt kapura, azonban Mile Svilar bravúrral védeni tudott. A szünetre ennek következtében 0-0-ás döntetlennel mehettek az együttesek.
A második félidő sem lett izgalmasabb, ám ezúttal a vendégeknek volt egy ígéretesebb próbálkozása. Már a hosszabbításban Angelino eresztett meg távolról egy lövést, ami hordozott magában némi veszélyt, de elkerülte Di Gregorio kapuját. A két csapat között így nem született döntés és 0-0-val végződött a találkozó. A Juventus 3 fordulót követően 7 pontot, míg az AS Roma mindösszesen 2 egységet szerzett.
Juventus – AS Roma 0-0 (0-0)
Helyszín: Allianz Stadion (Torino), Vezette: M. Guida
Gól: – ill. –
Sárga lap: Fagioli (2.), Bremer (85.) ill. Saelemaekers (44.), Mancini (85.)
Kiállítás: – ill. –
Juventus: Di Gregorio – Savona, Gatti, Bremer, Cabal (Koopmeiners 46.) – Locatelli (McKennie 67.), Fagioli (Douglas Luiz 67.) – Cambiaso, Yildiz, Mbangula (Conceicao 46.) – Vlahovic (N. González 83.). Vezetőedző: Thiago Motta
AS Roma: Svilar – Celik, Mancini, Ndicka, Angelino – Pisilli (M. Koné 72.), Cristante, Pellegrini (Baldanzi 82.) – Soulé (Dybala 62.), Dovbyk (Shomurodov 82.), Saelemaekers (Zalewski 62.). Vezetőedző: Daniele De Rossi
A 3. forduló végeredményei és további programja:
Péntek:
Venezia – Torino 0-1
Inter – Atalanta 4-0
Szombat:
Bologna – Empoli 1-1
Lecce – Cagliari 1-0
Lazio – AC Milan 2-2
Napoli – Parma 2-1
Vasárnap:
Fiorentina – Monza 2-2
Genoa – Hellas Verona 0-2
Juventus – AS Roma 0-0
Udinese – Como 1-0
A bajnokság aktuális állása:
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…