A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
Megtörte a jeget Kylian Mbappe a spanyol élvonalban, a francia támadó duplája pedig győzelmet ért a Real Betis ellen a negyedik fordulóban…
(Photo by Mateo Villalba/Getty Images)
A Las Palmas elleni ponthullajtás után kisebbfajta győzelmi kényszerben lépett a pályára a Real Madrid hazai pályán, hiszen egy újabb botlás esetén az FC Barcelona máris több, mint 4 pontos előnyre tehetett volna szert a tegnapi magabiztos gáláját követően.
A Real Betis azonban közel sem adta magát könnyen, hiszen a La Liga egyik legerősebb csapata annak ellenére is komoly szándékkal érkezett Madridba, hogy a csapat húzóneve, Fekír a Deadline Day alatt került eladásra.
Az első félidő folyamán a Real Madrid a Las Palmas elleni arcát mutatta; a csapat meddő labdatartással szorította be az ellenfelét a kapu elé, hogy ott egyéni villanásokkal próbálkozzon – mindhiába.
A második etapban azonban a csapat elővett valamit abból, amit a Szuperkupa folyamán az Atalanta ellen láthattunk, és a támadó harmad kreatívabb passzokkal és cselekkel kezdett el kooperálni, amelynek gyümölcseként Fede Valverde sarokkal kiosztott gólpasszát Mbappe értékesítette. Szépségdíjas kiszolgálás, amelynek köszönhetően a francia megtörte a jeget a ligában.
Mbappe azonban itt nem állt meg, mindössze 8 perccel később egy büntetőt értékesítve duplázta meg a csapata előnyét és a gólszámait, így megőrizve a 4 pontos hátrányát az FC Barcelona mögött a tabellán.
Real Madrid – Real Betis 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Mbappe (67, 75.) ill. –
Kiállítás: – ill.
Real Madrid: Thibaut Courtois, Antonio Rüdiger, Éder Militão, Ferland Mendy, Dani Carvajal, Dani Ceballos, Aurélien Tchouaméni, Federico Valverde, Kylian Mbappé, Vinícius Júnior, Rodrygo
Real Betis: Rui Silva, Natan, Diego Llorente, Romain Perraud, Youssouf Sabaly, Pablo Fornals, Marc Roca, William Carvalho, Aitor Ruibal, Abde Ezzalzouli, Rodri Sánchez
A mérkőzés videós összefoglalója:
Szombat:
Barcelona – Real Valladolid 7-0
Athletic Bilbao – Atlético Madrid 0-1
Espanyol – Rayo Vallecano 2-1
Leganés – Mallorca 0-1
Valencia – Villarreal 1-1
Vasárnap:
Alavés – Las Palmas 2-0
Osasuna – Celta Vigo 3-2
Sevilla – Girona 0-2
Getafe – Real Sociedad 0-0
Real Madrid – Real Betis 2-0
A bajnokság állása:
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…