Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Mint ismert, a német klasszis szerződése lejártával elhagyta a Borussia Dortmundot, és jelenleg nagyon úgy fest, hogy az olasz labdarúgó-bajnokságba (Serie A) szerződik.
(Photo by Marco Steinbrenner/DeFodi Images via Getty Images)
Az átigazolásokban jártas Fabrizio Romano is megerősítette, hogy Mats Hummels nagy valószínűséggel az AS Roma csapatában folytatja pályafutását. A rutinos játékos ügynöke, Timo Boll elmondása szerint már közel a két fél között a megegyezés és ügyfele hamarosan aláírhatja az olasz fővárosi csapattal az szerződését.
A 78-szoros német válogatott labdarúgó a Bayern München utánpótlásában nevelkedett, majd 2008-ban a Dortmundhoz került előbb kölcsönben, majd egy évvel később végleg. A BVB-t egészen 2016-ig erősítette, majd visszatért nevelőklubjához, a bajorokhoz, ahol három évet húzott le, és újfent a Dortmundhoz szerződött. A BVB-vel a Bundesligát és a Német Kupát is két-két alkalommal nyerte meg, a német Szuperkupát pedig háromszor hódította el a csapattal. Hummels a klub színeiben minden versenysorozatot figyelembe véve 508 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken védő létére 38 gólt és 23 gólpasszt jegyzett.
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…