A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Gera Zoltán távozása után új vezetőedzőt nevezett ki a másodosztályban szereplő Vasas együttese…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
A Vasas hivatalos oldalán tudatta, hogy a korábban szövetségi kapitányként is dolgozó Pintér Attila lett a csapat új vezetőedzője.
Az 58 éves szakember legutóbb 2022-ben a másodosztályú III. Kerületi TVE edzője volt, azelőtt 2013 decembere és 2014 szeptembere között volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya, de dolgozott többek közt a Ferencváros, a Sopron, a Puskás Akadémia és a Mezőkövesd kötelékében is. Pintér a Ferencvárossal és a Győrrel NB I-es bajnoki címet, valamint szuperkupát nyert, míg a Fradival és a Sopronnal elhódította a Magyar Kupát, emellett az élvonalba jutott a Mezőkövesddel és a Puskás Akadémiával is. Korábban dolgozott már az angyalföldieknél a 2005-2006-os idényben, vagyis 18 év után ülhet le újra a csapat kispadjára.
Pintér 2013 júniusában „Az Év edzője” kitüntetésben részesült a RangAdó díjátadó gálán, ahol Garami Józsefet és Ricardo Monizt előzte meg a voksoláson és vehette át a Sebes Gusztáv-díjat.
“Nem szeretnék sablonokat puffogatni, tisztában vagyok a feladatokkal és a célokkal. Azon leszek, hogy kihozzam a maximumot a játékosokból, valamint hogy a velem és a csapattal szemben állított elvárásoknak maximálisan megfeleljünk, együtt, közösen. Egy dolgot viszont mondanék: ehhez én és a futballisták kevesek leszünk. Ahhoz, hogy ezt megvalósítsuk, óriási szükségünk lesz a szurkolótáborunkra is, nélkülük nem sikerülhet” – jegyezte meg a régi-új vezetőedző.
A Vasas hat mérkőzés alatt szerzett 10 pontjával harmadik helyen áll a másodosztály tabelláján.
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…