A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
A magyar női válogatott kiválósága Svédországból az angol bajnokságba igazolt…
(Photo by Arife Karakum/Anadolu via Getty Images)
A Tottenham női csapata bejelentette, hogy 2028-ig szóló szerződést kötött a svéd BK Häcken magyar középpályásával, Csiki Annával.
A 24 éves labdarúgó hazánkban a Ferencváros játékosa volt, amely színeiben egészen fiatalon mutatkozott be a felnőttek közt. Csiki a zöld-fehéreknél egy bajnoki címet és három Magyar Kupát nyert, majd 2020 óta Svédországban játszik. A skandináv csapat színeiben 2020-ban svéd bajnok és kupagyőztes lett lett. Összességében 69 bajnoki mérkőzésen nyolc gólt szerzett, és rendszeresen szerepelt a Bajnokok Ligájában, csapatával az előző idényben a legjobb nyolc közé jutott.
A Tottenham irányítását átvevő svéd tréner, Robert Vilahamn korábban már dolgozott együtt Csikivel, éppen abban az idényben, amikor a magyar játékos a Häcken alapembereként a legjobb idényét futotta, öt gólt szerzett 2022-ben.
A 40-szeres válogatott Csiki új csapatával felkészülhet a Women Super League (WSL) két hét múlva esedékes rajtjára.
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…