A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
A grúz válogatott védekező középpályásával erősített az NB I visszatérője…
(Photo by Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images)
A Nyíregyháza-Spartacus hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződést kötött a grúz középpályással, Nika Kvekveskirivel.
A 32 esztendős középpályása a másfél évtizede tartó profi pályafutása alatt több grúz csapat mellett megfordult Azerbajdzsánban és Kazahsztánban is, az elmúlt három szezont pedig a lengyel Lech Poznan alkalmazásában töltötte. Kvekveskiri legutolsó állomáshelyén 120 tétmérkőzésen szerepelt, beleértve különböző nemzetközi meccseket is.
“Komoly sikernek tartom, hogy ilyen futballkarrierrel rendelkező játékost meg tudtunk szerezni. Már az első tárgyalásoknál éreztem, hogy nagyon motivált, keresték olyan ligából, ahol anyagilag jobban járt volna, de karrierje miatt inkább a szakmai szempontokat tartotta szem előtt, főleg, hogy a válogatottban is szeretne tovább szerepelni. Ez is jelzi, nem levezetni jön hozzánk. Komplex játékos, a középpályán mind védekezésben, mind támadásban hatékony, remélem, hogy tudásával nagy segítségünkre lesz” – mondta Fekete Tivadar sportigazgató.
A Szpari 1+1 éves szerződést kötött az újonnan igazolt grúz középpályással.
Kvekveskiri 2015 óta 61 mérkőzésen lépett pályára a grúz válogatottban, tagja volt az idei Európa-bajnokságon szereplő együttes keretének, a spanyolok elleni nyolcaddöntőben pályára is lépett.
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…