A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
A sikeres egyeztetéseket követően az Athletic Clubtól távozó csapatkapitány leszerződött új klubjához a világ másik végén…
(Photo by Ion Alcoba Beitia/Getty Images)
Az argentin San Lorenzo együttese 2025 év végéig szóló szerződést kötött az Athletic Clubtól való távozása után szabadon igazolható Iker Muniainnal.
A 31 éves középpályás az egész eddigi pályafutását a bilbaói Athleticnél töltötte, a 2009-2010-es szezontól kezdő 560 mérkőzést játszott a piros-fehérek színeiben. Muniain ez idő alatt 76 gólt és 70 gólpasszt regisztrált, éppen a közelmúltban érte el a legnagyobb sikerét a klubbal a Király-kupa elhódításával, melynek döntőjét korábban háromszor is elvesztették.
Muniain korábban kijelentette, hogy River Plate-et tartja a kedvenc csapatának, még a csapat Madridban megvívott Libertadores-kupa-döntőjén is jelen volt 2018-ban, így sokan arra számítottak, hogy a “milliomosokhoz” igazolhat. Végül a Riverrel nem tudott megegyezni, de egy másik Buenos Aires-i együttessel megállapodott, így az általa csodált és vágyott hangulatos környezetben nyithat új fejezetet karrierjében.
Ferenc pápa kedvenc csapata éppen egy nehezebb periódusát éli, és a legutóbbi két bajnokija megnyerése ellenére is csupán a 23. helyet foglalja el a Liga Profesional 28 csapatos mezőnyében a bajnokság feléhez közeledve.
Boedo 🤝 Bilbao.
Cuidaremos a su capitán, @AthleticClub 💙❤️ pic.twitter.com/gDAqgPQivq
— San Lorenzo (@SanLorenzo) September 6, 2024
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…