A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
A Nemzeti Sport információi alapján a magyar bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Fehérvárnál felmerült a szabadon igazolható Nagy Gergely szerződtetése, aki az elmúlt idényben a görög élvonalban védett…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
Nagy Gergely érkezhet a Fehérvár FC-hez Tóth Balázs megüresedett helyére, aki az angol másodosztályban (Championship) szereplő Blackburn Rovershez igazolt. A tapasztalt hálóőr a 2023/2024-es szezon első felét a Lamia, majd a második részét pedig a Giannina színeiben töltötte. Jelenleg szabadon igazolható, azonban a görög sajtó szerint az OFI Krétánál is felmerült az esetleges leigazolása.
Nagy Gergely a Lombard Pápa ellen mutatkozhatott be a magyar élvonalban a Győri ETO színeiben, ráadásul éppen a 18. születésnapján. Később megfordult a Dunaújvárosban, a Vasasban, valamint kétszer a Paksban. Az NB I-ben 155 mérkőzésen védett, ezeken 233 gólt kapott, 35 találkozón pedig érintetlen maradt a hálója. A Győr és a Vasas tagjaként egy-egy alkalommal volt bajnoki bronzérmes, illetve kétszer védhetett a Magyar Kupa döntőjében, ám végül a Vasassal és a Pakssal is alulmaradt a fináléban.
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…