A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Fiorentina együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy Antonín Barák és Josip Brekalo is távozott a csapattól.
(Photo by Gabriele Maricchiolo/NurPhoto via Getty Images)
Két játékosától is megvált a mai nap folyamán a Fiorentina együttese, miután Josip Brekalo és Antonín Barák is Törökországban, a Kasimpasa csapatában folytatja a pályafutását. Mind a két játékosnak azért kellett távoznia, mert a frissen kinevezett Raffaele Palladino nem számolt velük a keretben.
Antonín Barák 2022 nyarán került a “Violákhoz”, ahol az elmúlt két szezonban meghatározó szerepet töltött be a csapatban. A cseh játékos még Palladinotól is kapott bizonyítási lehetőséget az előszezonban, illetve egy bajnokin is, ám nem győzte meg az új trénert, így távoznia kellett. Barák kölcsönbe került a Kasimpasához, a török csapatnak pedig opciós vásárlási joga van a 29 éves játékosra, amit 6 millió euró ellenében aktiválhatnak majd. A középpályás a Fior színeiben összesen 81 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 13 gólig és 4 gólpasszig jutott.
Josip Brekalo 2023 januárjában érkezett a Fiorentinához, akik 1,7 millió eurót fizettek érte a Wolfsburgnak. A horvát játékossal egyáltalán nem számolt Palladino, így ő végleg távozott az olasz csapattól, ám azt a felek nem hozták nyilvánosságra, hogy a Kasimpasa mekkora összeget fizetett a transzfer megvalósulása érdekében. Brekalo összességében 29 meccsen kapott lehetőséget a Fior mezében, ez idő alatt pedig 1 gólt jegyzett.
✅ OFFICIEL : Antonin #Barak et Josip #Brekalo quittent la #Fiorentina pour rejoindre le club turc de #Kasimpasa pic.twitter.com/0NDjR1Ajnf
— Calcio Azzurro (@AzzurroCalcio) September 7, 2024
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…