A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Az Európa-bajnokságon az elődöntőig jutó holland válogatott Bosznia-Hercegovina ellen kezdte meg szereplését a Nemzetek Ligájában.
(Photo by Roy Lazet/Soccrates/Getty Images)
Már az első percektől kezdve komoly mezőnyfölényben futballozott a hazai pályán szereplő holland válogatott, amely az első negyedóra végéhez közeledve meg is szerezte a vezetést. Ekkor Xavi Simons lőtte el a labdát a tizenhatos vonaláról, ami egy védőn felpattant, majd Zirkzee csúsztatott bele a játékszerbe háttal a kapunak, nagyjából 7 méterről, ami végül a kapufa érintésével a hálóban kötött ki, 1-0! A 18. percben Simons vállalkozott egy távoli lövésre, ez viszont elkerülte Vasilj kapuját. A 27. minutumban aztán első helyzetéből egyenlített Bosznia! Huseinbasic találta meg kiváló passzal a védők között Demirovicot, aki egyből kapura lőtt, és a jobb alsóba továbbította a labdát, 1-1! A 31. percben egy gyors ellentámadás végén majdnem ismét előnybe került a holland válogatott, Gakpo rövid alsóba tartó lövését azonban bravúrral védte Vasilj. A 42. percben Reijnders is közel járt a gólszerzéshez, de a tizenhatos vonaláról leadott lövése a felsőlécen csattant. A ráadásban aztán már a kapufa sem mentette meg a vendégeket. Reijnders törhetett be senkitől sem zavartatva a tizenhatoson belülre, majd a kapus mellett elpasszolva a labdát, értékesítette a lehetőséget, 2-1!
A második játékrész elején Gakpo passza után ismét Reijnders került ígéretes helyzetbe, a lövését azonban az egyik védő blokkolni tudta, így a labda kevéssel a kapu mellett hagyta el a játékteret. Az 56. percben aztán Gravenberch passza után Reijnders centerezett a középen érkező támadóknak, ahol Gakpo tudta a kapuba kotorni a labdát, 3-1! A véghajrá kezdete előtt aztán felzárkózott egy gólra a bosnyák csapat! Bajraktarevic ívelte középre a labdát, ahol de Ligt számította el magát, így Dzeko elé került a labda, a rutinos támadó pedig közelről bevette a kaput, 3-2! A vendégek az utolsó percekig mindent megtettek az egyenlítés érdekében, de a 88. percben lezárta a mérkőzést Hollandia. Quinten Timber megpattanó lövését még nagy bravúrral védte Vasilj, de a kipattanót Weghorst közelről a hálóba vágta, 4-2! Az első félidőhöz hasonlóan aztán a második játékrész ráadásában is eredményes volt az Oranje! Malen középre tett labdája Simons elé került, ő pedig ötödik holland játékosként feliratkozott az eredményjelzőre, beállítva ezzel az 5:2-es végeredményt!
Hollandia – Bosznia-Hercegovina 5-2 (2-1)
Helyszín: Philips Stadion Vezette: D. Rumsas
Gólszerzők: Zirkzee (13.), Reijnders (45+2.), Gakpo (56.), Weghorst (88.), Simons (90+2.) ill. Demirovic (27.), Dzeko (74.)
Sárga lapok: -ill. Demirovic (76.), Gazibegovic (86.)
Kiállítás: –ill.-
Hollandia: Verbruggen – Aké (J. Timber 67.), van Dijk, de Ligt, Dumfries (Geertruida 67.) – Gravenberch, Reijnders, Schouten (Q. Timber 83.) – Gakpo (Malen 66.), Zirkzee (Weghorst 74.), Simons Szövetségi kapitány: Ronald Koeman
Bosznia-Hercegovina: Vasilj – Barisic, Katic, Tahirovic (Krunic 46.), Mujakic (Burnic 68.) – Gazibegovic, Gigovic (Saric 69.), Dedic – Huseinbasic (Bajraktarevic 68.), Dzeko, Demirovic (Tabakovic 83.) Szövetségi kapitány: Sergej Barbarez
A mérkőzés összefoglalója:
Az A-Liga 3. csoportjának 1. fordulós eredményei:
09.07. Szombat:
Hollandia – Bosznia-Hercegovina 5-2
Németország – Magyarország 5-0
Az A-Liga 3. csoportjának állása:
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…