A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
A magyar válogatott 5-0-s vereséget szenvedett Németország ellen a Nemzetek Ligája nyitányán…
(Photo by Geert van Erven/Soccrates/Getty Images)
A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi szégyenteljesnek nevezte a nemzeti csapat második félidei teljesítményét:
“Az első félidőben még versenyben voltunk a németekkel, voltak ugyan hibáink, de nem teljesítettünk rosszul. Elmozdultunk a pressing irányába, de így a vonalak között maradtak helyek, ezt kihasználták a németek. A második félidőről felesleges bármit is mondani, mert ha valaki négy gólt kap egy félidő alatt mindenféle reakció nélkül, az önmagáért beszél. Az 5-0 szégyenteljes eredmény, a második félidőért mindannyian szégyelljük magunkat. A szünet után jóformán egyetlen párharcot sem nyertünk, számos ki nem kényszerített labdaeladásunk volt, gyakorlatilag eltűntünk a pályáról, ami elfogadhatatlan a magyar színeket viselve. Három nap múlva a Bosznia elleni mérkőzés következik, amelynek lesz egy pszichológiai aspektusa is, de ha nem tudunk reagálni erre a szituációra, akkor nincs helyünk a színen.”
A magyar válogatott jövő kedden, 20:45-től lép pályára Bosznia-Hercegovina ellen a Puskás Arénában.
Marco Rossi🗨️A 45 perc alatt kapott négy gól és az 5-0 szégyenteljes eredmény. A szünet után egyetlen párharcot sem nyertünk, számos ki nem kényszerített labdaeladásunk volt, gyakorlatilag eltűntünk a pályáról, ami elfogadhatatlan a magyar színeket viselve. #csakegyutt #GERHUN pic.twitter.com/an1cBLz7zN
— MLSZ (@MLSZhivatalos) September 7, 2024
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…
Egy év alatt kevés lehetőséget kapott…