Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Bejelentette visszavonulását az FC Barcelona és a Tottenham Hotspur egykori brazil válogatott középpályása, José Paulo Bezerra Maciel Júnior, vagyis Paulinho…
(Photo by Miquel Llop/NurPhoto via Getty Images)
Paulinho 36 esztendősen úgy döntött, hogy befejezi aktív pályafutását, a rutinos brazil középpályás az elmúlt 2,5 évben a Corinthians együttesét erősítette hazájában. Döntését saját instagram fiókján jelentette be.
Paulinho a Grêmio Osasco Audax Esporte Clube csapatában nevelkedett. A legjobbak közé 2006-ban került fel, majd ezt követően a klub többször is kölcsönadta, megfordult Litvániában, Lengyelországban, és más brazil együttesekben is. Nevelőegyesületétől 2010-ben távozott végérvényesen is, új csapata a Coimbra Sports lett, de a Corinthians rögtön kölcsön is vette. Az ismert brazil gárdában egyértelműen meghatározó játékosnak számított, társaival nagy sikereket ért el. Volt bajnok, Libertadores és FIFA Klub-vb győztes is. A Corinthians egyébként 2012 októberében vásárolta meg a játékjogát, majd 2013 nyarán a Tottenham Hotspur közel 20 millió euró ellenében szerződtette Paulinhot. Az angol klub azon a nyáron rengeteg pénzt költött erősítésekre, ám a brazil középpályás sem éppen a jobb üzletek közé tartozott. Két szezont követően távozott, innen pedig Kínába igazolt. Nagy meglepetésre 2017 nyarán a Barcelona leigazolta Paulinhot 40 millió euróért, a brazil középpályás azonban remekül teljesített a katalánoknál, komoly szerepe volt a bajnokság és a Király-kupa elhódításában is. Ennek ellenére 2018-ban kölcsönbe visszatért a kínai Guangzhou Evergrande együtteséhez, majd a télen végleg távozott. Később megfordult még Szaúd-Arábiában is, ahogy pedig már említettük, az elmúlt években újra a Corinthians színeiben rúgta a bőrt. A brazil válogatottban 2012 és 2018 között 56-szor lépett pályára, ezeken 13 gólig jutott. Részt vett a 2014-es és a 2018-as világbajnokságon is, 2013-ban társaival megnyerte a Konföderációs-kupát, Copa Americára sosem nevezték.
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…