Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Newcastle United jobbhátvédje, Kieran Trippier a török élvonalba (SüperLig) akar igazolni.
(Photo by George Wood/Getty Images)
A talkSPORT értesülései szerint Kieran Trippier a következő napokban mindenképpen távozni szeretne a Newcastle Unitedtől, ugyanis a Fenerbahce együtteséhez akar igazolni. A 33 éves védő ennek érdekében komolyabb erőfeszítéseket is tesz, ugyanis nyomást gyakorol a “Szarkák” vezetőségére, hogy mindenképpen engedjék őt el. Az angol csapat hajlandó lenne megválni Trippiertől, de mivel még szerződés köti a klubhoz a labdarúgót, így csak átigazolási díj ellenében tennék ezt meg.
Az 54-szeres angol válogatott védő 2022 januárjában igazolt a Newcastle Unitedhez, azóta pedig minden versenysorozatot figyelembe véve 94 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 4 gólt és 21 gólpasszt jegyzett.
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…