Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Aston Villa rengeteg ajánlatot kapott egyik cserejátékosáért, mégsem fogadták el egyiket se.
(Photo by John Walton/PA Images via Getty Images)
Egybeeső angol sajtóinformációk szerint az Aston Villa 40 ajánlatot kapott Jhon Durán játékjogáért, azonban egyiket sem fogadták el. A megkeresések között volt kölcsönvételi és vásárlási szándék is, viszont az “Oroszlánok” ragaszkodtak támadójukhoz, sőt, maga a kolumbiai labdarúgó is mindenképpen maradni akart és bizonyítani, hogy helye van a csapatban.
A 20 éves csatár 2023 januárjában igazolt az Aston Villához az MLS-ben szereplő Chicago Fire együttesétől 16,65 millió euróért cserébe. Azóta 52 tétmérkőzésen kapott lehetőséget a klub színeiben, amelyeken 10 gólt jegyzett, ami egy egész jó mutató annak fényében, hogy többnyire csak csereként lépett pályára, ugyanis a csapat első számú csatára Ollie Watkins. Az új idényt remekül kezdte Durán, ugyanis 3 Premier League mérkőzésen 2 gólt is szerzett, habár csak 82 percet kapott Unai Emerytől.
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…
Komoly erősítést észül bejelenteni az AEK Athén együttese…
Pályára lép többek között a PSG és a Borussia Dortmund is…
Vincent Kompany – nem csak a győzelmekkel – üzent a kritikusainak…
Kerekesszékbe kényszerült, de már újra játszik…