Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
Bejelentette visszavonulását az argentin válogatott egykori szélsője, aki több európai csapatnál is játszott…
(Photo by Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images)
A két éve csapat nélküli Diego Perotti a közösségi oldalán keresztül bejelentette, hogy befejezi pályafutását, miután egy karrierjét bemutató videóhoz annyit írt:
“Viszlát foci, köszönök mindent!”
A 36 esztendős argentin szélső hazájában a Boca Juniors és a Deportivo Morón akadémiáján nevelkedett, utóbbi színeiben debütált a felnőttek közt a 2006-2007-es szezonban. Perotti ezt követően fiatalon Európába került, két éven át a Sevilla B csapatában pallérozódott, majd 2009 és 2014 között az első csapatot erősítette. Később Olaszországban játszott, a Genoa (2014-2016) és az AS Roma (2016-2020) futballistája volt, majd eltöltött egy rövid időszakot a török Fenerbahcénél. Ezt követően egy térdszalag-szakadás miatt hosszabb kihagyásra kényszerült, legutóbb 2022 tavaszán a Salernitanában játszott. Valószínűleg azóta sem volt százszázalékos állapotban, mert egyetlen csapathoz sem szerződött le.
Perotti a Sevillával a 2009-2010-es idényben Király-kupát, a 2013-2014-es kiírásban pedig Európa-ligát nyert.
A szélső 2009 és 2018 között mindössze öt alkalommal lépett pályára az argentin válogatottban.
Chau fútbol, gracias por todo.. pic.twitter.com/NLOoxNB6Aw
— Diego Perotti (@D_10Perotti) September 12, 2024
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…
Pályafutása során megfordult a Juventusban és az Interben is…
Szurkolói ankétot tartott a Ferencváros…