A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
A Ferencváros vezetőedzője csapat erejéről és a közelgő kihívásokról beszélt legutóbbi interjújában…
(Photo by ANP via Getty Images)
A Ferencváros vezetőedzője, Pascal Jansen a csakfoci.hu részére adott interjúban összefoglalta az eddigi tapasztalatait:
“Nagyon fontos, hogy ismerd a stábod képességeid, mert ugyan sok mindent tudok én is, de nem annyit, mint 2-3-4 ember együttvéve. Ugyanazon a filozófia mentén kell haladnunk, de mindenkinek megvan a maga nézőpontja, a saját gyengeségei, erősségei. Az biztos, hogy egy vezetőedzőnek sok mindent tudnia kell, hiszen a teljes fejlődés az ő felelőssége, ezért ezen a szinten átlag fölöttinek kell lenni mindenben.”
“Továbbra is haladunk az utunkon. Nagyon intenzív két hónap van mögöttünk rengeteg történéssel, meccsekkel, az átigazolási szezonnal, amely során a játékosok jöttek-mentek. Voltak találkozók, ahol tudtunk úgy játszani, ahogy azt szeretnénk, és voltak olyanok, ahol keveset mutattunk az identitásunkból. Azt szoktam mondani, hogy “nincs időnk, mégis muszáj időt szakítanunk”. A csapat fejlesztésével foglalkozni kell, az nem úgy működik, hogy eltelik néhány hét és hipp-hopp készen áll minden. Folyamatosan figyelnünk kell, hogy fejlődünk-e, hogy soha ne legyünk elégedettek” – tette hozzá a tréner.
A holland szakember nyomatékosította, hogy soha nem fogja azt mondani, hogy fáradt a csapata:
“Amíg én vagyok a Ferencváros edzője, sosem fogjuk elfogadni azt a tényt, hogy fáradtak vagyunk. Mert az egy kiváltság, hogy ebben a helyzetben vagyunk, ezeket a meccseket játszhatjuk, ráadásul a Ferencvárosért. Ezért nem engedhetjük meg, hogy fáradtak legyünk. Ha mégis azt látjuk a pályán, hogy valaki így érez, akkor jön a következő játékos, és ugyanazon a szinten kell teljesíteni. Szóval sosem fogjuk kifogásként használni a fáradtságot.”
“Persze mindig teljesítenünk kell így is. Én a jó edzésekben, a sok edzésben hiszek, mert ahhoz, hogy fejleszd magad csapatként, edzened kell. Fáradtság járhat ezzel persze, de akkor még jobban fókuszálnod kell a regenerációra, hogy készen állj a következő edzésre” – árulta el Jansen.
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…
Kiütéses győzelemmel kezdett a Celtic…
2029-ig láncolnák magukhoz!
A Bologna és a Sahtar Donyeck nem bírtak el egymással…
A holland bajnokság felé veszi az irányt
Hamar megtalálták Luis Castro utódját
Az utolsó pillanatokban mégis kikaptak…
Több élvonalbeli csapatot irányított már…
Hiábavaló volt a mezőnyfölény…
Menedzsere elmondta, nincs könnyű helyzetben…
A jelenlegi megállapodása 2027 nyaráig szól!
Ezúttal Xavi rekordját adta át a múltnak!
Hároméves szerződést írhat alá…
Hamarabb bejelentették az érkezését, mint azt sokan vártuk…