Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
A görög bajnokság (Szuperliga) szereplő Aszterasz Tripolisz egykori ismert játékost nevezett ki új vezetőedzőjének…
(Photo by Reinaldo Coddou H. – UEFA/UEFA via Getty Images)
A görög élvonalbeli Aszterasz Tripolisz új edzője a franciák egykori klasszis középpályása, Claude Makélélé lett.
Az 51 éves szakember játékosként megfordult az Olympique Marseille-ben, a spanyol Celta Vigóban, a legnagyobb sikereit pedig a Real Madridban és a Chelsea-ben érte el. A “királyi gárdánál” 2000 és 2003 között futballozott, ez idő alatt két bajnoki címet és egy Bajnokok Ligáját nyert, míg a “kékeknél” egyéb trófeák mellett két angol bajnoki címet és egy FA-kupát hódított el.
Makélélé 1995 és 2008 között 71 alkalommal lépett pályára a francia válogatottban. Tagja volt a 2006-os csapatnak, amely ezüstérmet nyert a németországi világbajnokságon.
Edzőként eddig kevés sikert ért el, 2014-ben a francia Bastiát, majd 2017 és 2019 között a belga Eupent irányította. Az elmúlt években egykori csapata, a Chelsea utánpótlásában vállalt szerepet.
Az Ádám Martint is foglalkoztató Aszterasz a bajnokság első három fordulója alatt négy pontot szerzett, melyet követően megköszönték a szerb Milan Rasztavacs munkáját.
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
Ezúttal, még emberhátrányban is erőtlennek bizonyult Hansli Flick csapata…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…
Legutóbb épp a “vörös ördögök” ellen bizonyított a Premier League-ben…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Bayer Leverkusen is….
A 90. percig döntetlenre álltak a PSG ellen…
Idegenben diadalmaskodtak…
Több jelölt nevét is bedobták a pótlására…
A Borussia Dortmund pedig Bynoe-Gittens duplájával és Guirassy büntetőjével tudott nyerni a Club Brugge otthonában…