Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
Ahogyan arról beszámoltunk, a fiatal magyar támadó ettől a szezontól a belga élvonalbeli Gent csapatánál pallérozódhat tovább…
(Photo by Laszlo Szirtesi/SNS Group via Getty Images)
A belga másodosztályú Lommeltől az első osztályban szereplő Genthez kerülő Vancsa Zalán a Nemzeti Sportnak nyilatkozott klubváltásának körülményeiről:
“Úgy éreztem, nekem ez a lehető legjobb lépcsőfok. Miután megtudtam, hogy a Gent élénken érdeklődik irántam, rögtön szóltam a menedzseremnek, próbáljuk tető alá hozni a megállapodást. Volt egy kis huzavona a tárgyalásokban, de végül összejött, és nagyon boldog voltam. Belgiumban maradtam, ám sokkal jobb csapatba kerültem, amely az európai porondon is szerepel. Felesleges túl nagy lépést tenni, ha abban csak elbukhatok. A Gent tökéletes csapat nekem, az edzőközpont, a stadion is minden igényt kielégít, és ami legalább ilyen fontos, mindenki kedvesen fogadott, a szakmai stáb is szerette volna, ha oda igazolok.”
“Az elmúlt idény közben sokszor szóba került a jövőm. A City Group játékosa vagyok, és a bajnokság vége felé arról tájékoztattak, hogy a nyáron elhagyom a Lommelt. Ez akkor is bekövetkezett volna, ha feljutunk a belga élvonalba. Egyébként nekem semmi gondom sem volt az előző klubomban, szerettem ott lenni, de a fejlődésem érdekében váltanom kellett. Tizenkilenc éves vagyok, előttem a jövő. Az ennyi idő alatt is kiderült, hogy a Lommel lehetőségeit össze sem lehet hasonlítani a Gentéivel. Elég, ha csak a szakmai stáb létszámát említem. Itt jóval többen dolgoznak a csapat sikeréért, hirtelen fel sem tudnám sorolni, hányan” – áruta el a magyar játékos.
A 19 éves szélső 2022-ben került a City Football Group égisze alatt a belga csapathoz, amely színeiben az első idényben egy találat és két előkészítés fűzőtött a nevéhez. Vancsa a második belga szezonjában már sokkal markánsabb teljesítményt nyújtott, és az előző szezonban 36 meccsen 13 gólig jutott a másodosztályban. Most pedig újabb szintlépést tett karrierjében.
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”
Kern Martin révén magyar játékos is betalált a nyitókörben…
Az élmezőnyben nem történt változás…
A nyáron majdnem el kellett adniuk őt…
A szlovák labdarúgás ikonikus alakját nevezte ki sportigazgatójának a csallóközi klub… (Photo by Liverpool FC/Liverpool FC via Getty Images) Az FC DAC 1904 hivatalos honlapján számolt be róla, hogy Martin Skrtel lett az egyesület új sportigazgatója. A 39 éves egykori labdarúgó hazájában a Trencsén csapatában mutatkozott be, majd az orosz Zenit Szentpétervár játékosa volt, legemlékezetesebb […]
Pozitívan bírálják el a halasztási kérelmeket….
A brazil fiatal a Stuttgart legyőzését követően nyilatkozott…
Összefoglalta az eddigi tapasztalatait…
A szezon egyik legszebb gólja!
Csereként beállva…